Egy úgynevezett fissziós, vagyis maghasadásos atomerőművet telepíttetne az amerikai kormány a Holdra a NASA közreműködésével – írja a Hvg.hu az AP hírügynökségre hivatkozva. A reaktort egy külsős cég építené a Földön, az üzemelésének helyszíne viszont a Hold lenne.

Az ötlet a NASA szerint több mint megvalósítható, és az égitesten zajló jövőbeni küldetésekhez egyébként is nagy szükség lenne egy olyan stabil energiaforrásra, amihez nem a Nap szolgáltatja az energiát.

Az előzetes terveket február 19-ig kell benyújtaniuk a szakembereknek. A projekt fontos kritériumokat fogalmaz meg a Holdon létesítendő reaktorral kapcsolatban. Ilyen például, hogy a létesítménynek emberi rásegítés nélkül is ki kell tudnia kapcsolni, a súlya nem haladhatja meg a 6 ezer kilogrammot, és el kell férnie egy legalább 4 méter átmérőjű hengerben. Egy másik követelmény, hogy a szerkezetnek 10 éven át kell biztosítania 40 kilowatt energiát.

Borítókép: Pixabay/Ponciano