Az ENSZ Glasgow-ban tartott klímakonferenciáján jelent meg a Fa Kiáltvány, ami a politikai vezetőket a fa szélesebb körű használatára szólítja fel. A dokumentum, amely több faipari szövetség együttműködésének eredménye, először azt mutatja be, milyen szerepe van a fának mint építőipari anyagnak a klímaváltozás enyhítésében, majd szakpolitikai ajánlásokat tesz a döntéshozóknak arra, hogyan integrálható a fahasználat az éghajlatváltozást enyhítő programtervbe.

Az építőipar és az épített környezet az energiaszektorból származó szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékáért felelős. Ennek több forrása van: az épületekben használt energia, valamint az építéshez használt anyagok kitermelése, feldolgozása, és az építőipari késztermékek gyártása.

Virágosan. Fotó: Pixabay/ Tuor

A kiáltvány szerint több fa használatával a források kibocsátása csökkenthető. Az épületekben használt energiát az alacsonyabb fűtés- és hűtésigény csökkenthetné, ugyanis a fa természetes hőszigetelő anyag: a betonnál tízszer, az acélnál négyszázszor hőhatékonyabb.

Emellett az elsőre ellentmondásosnak tűnő fakivágásról is szó esik: ugyanis az való igaz, hogy a fakitermelés és a faanyagok feldolgozása során szén-dioxid termelődik, a környezeti hatás meghatározására használt életciklus-elemzések szerint azonban a kész fatermékek több szenet kötnek meg, mint amennyit a kivágás és feldolgozás során kibocsátanak.

Rakás. Pixabay/fietzfotos

A fatermékek a magas kibocsátással járó acél, beton és műanyag helyébe lépnének, ezzel tovább csökkentve az építőipari kibocsátásokat.

A kiadvány szerint a városi magas építkezésben is szerepet játszhat a fa, ugyanis bizonyos innovációknak köszönhetően ma már léteznek olyan faanyagok, amelyek szerkezeti szilárdságukat tekintve felérnek a betonhoz és az acélhoz.

Gerenda.Pixabay/orineni

A kiáltvány a következő lépéseket javasolja a világ vezetőinek:

  • A helyi és nemzeti szintű építési tervekben kötelező jelleggel szerepeljen az életciklus-elemzés, valamint a szén-dioxid-küszöbérték is.
  • Az új építkezési tervekben és a régi épületek felújításában is kapjon több szerepet a fa.
  • Legyen a közbeszerzés is fenntartható: az, hogy az építőipar mely részét támogatják a döntéshozók közpénzzel, fontos szerepet játszhat a körforgásos gazdaság kialakításában.
  • Legyen lehetőség a fa erőforrás-takarékos használatára és újrahasznosítására: ezzel meghosszabbítható a fatermékek életciklusa és szénmegkötési potenciálja. Ezt az önkormányzatok gyűjtéssel és szétválogatással támogathatnák, valamint azzal, ha a lakosok számára hozzáférést biztosítanának használt faanyagokhoz.
  • Az új faipari és felújítási technológiákra célzott továbbképzés nem csak a körforgásos gazdaságot és a fenntarthatóságot segítené elő, de új munkahelyeket is teremtene.

„Összefoglalva, az épített környezetben a fahasználatnak nagyobb szerepet kell kapnia. Ennek a klímaváltozásra gyakorolt hatása jelentős lenne: a fa létező üzleti modelleken és bizonyítottan működő technológián alapuló megoldásokat kínál, emellett szenet köt meg, illetve a fosszilis erőforrások helyébe lépve csökkenti az építőipar szén-dioxid-kibocsátását” — írja lezáró gondolataiban a kiáltvány.

Borítókép:Pixabay/pride1979