Lezárult a Vadvirágos Budapest program első éve, a szakemberek három elkülönülő élőhelyet azonosítottak a mintaterületeken, a budai hegyvidék lejtőrétjeit, a pesti sík száraz homoki gyepeit és a Duna és patakvölgyek vízközeli nedvesebb rétjeit.

A vizsgálatok során azonosítottak   23 olyan fajt, ami Budapesten általánosan vethető lenne a gyepekbe, 33 olyan fajt, ami kifejezetten a pesti homoki gyepekbe tud virágdíszt csempészni,  33 olyan fajt, ami a nedvesebb vízparti réteket alkothatja és 29 olyan fajt, ami a budai hegyvidéken érezné jól magát – írja Facebook-oldalán Bardóczi Sándor. Budapest főtájépítésze szerint kiderült  milyen növények magjai alkothatnak egy olyan ideális magkeveréket, amit bárki ökológiai kockázatok nélkül elvethet, s azzal jót tesz a városi biodiverzitásnak.

Jól időzített kaszálással pedig hasznos rovarok, gombák, madarak élőhelyeivé varázsolhatók és megjelennek bennük az élővilág királyai és királynői: védett növények és állatok, miközben ingyenes szolgáltatásokat nyújtanak: megkötik a vizet, a port, hűtik a várost, sőt az invazív fajok terjedését is képes visszaszorítani. A monitoring vizsgálatokat Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Tájépítészeti osztály, BKM Zrt. FŐKERT Főigazgatóság, Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet, Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport közösen végezte.

Borítókép: Pixabay/ Capri23auto