„Hiába mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón, hogy ők egyelőre azt várják: a főváros fejezze be a Biodómot, hiszen az a saját beruházása, Karácsony Gergely szerint erre biztosan nem lesz forrás. A helyzetet együtt teremtette a kormány és az előző városvezetés, és ha a kormány nem fejezi be, akkor az márpedig nem lesz befejezve” – mondta az RTL Klub híradójában a főpolgármester.

A kormány március óta nem reagált a kormány Budapest javaslatára, mely szerinti fejezze be az állam az építkezést, növény- és állatbetelepítést pedig az állatkert végezhesse el.

Ezért a főváros újabb javaslatot vezet elő: átadnák a Biodóm ingatlanát is, csak legyen befejezve az épület. A kész létesítmény üzemeltetését azért megtartanák – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amin Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes és Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója vázolta a helyzetet.

Az üresen álló épület fenntartása idén mintegy 790 millió forintjába kerül a fővárosnak. Ezt az összeget a különleges épület hűtésére-fűtésére, karbantartására, a cápamedence vízcseréjére, az ott dolgozók bérére költik el.

„A főváros nem tehet mást, ezt az összeget be kell nyelnie”

– fogalmazott Karácsony.

A projektet az Állatkert előző igazgatója, Persányi Miklós indította Tarlós István főpolgármestersége alatt. E szerint kivitelezést a kormány finanszírozta, a beruházást pedig az Állatkert felügyelte. Azóta jelentősen nőttek a költségek, Karácsony Gergely váltotta Tarlós Istvánt, az épületet pedig nem fejezték be.