Többen meghaltak a heves esőzések okozta áradások következtében az észak-kínai Sanhszi tartományban, és súlyos károk keletkeztek. Erről számolt be a helyi hatóságok keddi közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A tartományban október 2. és 7. között rekordméretű áradások pusztítottak, melyek következtében 15 ember veszítette életét, és további három eltűntet még mindig keresnek. A napokon át tartó esőzések hozzávetőleg 1,76 millió embert érintettek a tartományban, ahol több mint 120 ezer embert telepítettek átmeneti szállásokra.

A helyi hatóságok jelentése szerint mintegy 239 ezer hektáron veszett kárba a termény.

Csaknem 38 ezer épületben keletkezett súlyos kár a természeti csapás hatására. Hétfő délutánig 530 magasfeszültségű vezeték működése szünetelt, aminek következtében több mint 332 ezer háztartás maradt áram nélkül. Fennakadások alakultak ki a közlekedésben is, a katasztrófa ugyanis több mint hatezer kilométernyi utat rongált meg. A közvetlen gazdasági kárt több mint 5 milliárd jüanra (243 milliárd forintra) becsülték.

A tartományban az áradások idejére biztonsági intézkedésként szénbányákat zártak be ideiglenesen, növelve az elmúlt időszakban a szénhiány következtében kialakult áramellátási problémák miatti aggodalmakat. A helyi hatóságok kedden azt közölték, hogy a szénbányák – kevés kivétellel – ismét megkezdték működésüket az esőzések elmúltával.

Az esőzések továbbá kárt tettek a legjobb állapotban megőrzött óvárossal rendelkező kínai város, Pingjao városfalában és egy épületében is.

A UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított óváros mellett Sanhsziban több más kulturális nevezetességet is megrongált a szélsőséges időjárás – adta hírül a Global Times című kínai lap.

Kína több részén alakultak ki áradások az elmúlt hetek során, idén már nem először. A Sanhszival szomszédos Hopej tartományban hétfőn 13 ember veszítette életét, miután egy busz egy részben elárasztott hídról lesodródva a megáradt folyóba merült.

Július közepén Honanban több mint háromszáz ember veszítette életét, mintegy 18 ezer ház omlott össze és több mint 46 ezer rongálódott meg a napokon át tartó esőzések miatt kialakult súlyos áradások következtében. Az áradások a legtöbb áldozatot a tartomány székhelyén, Csengcsouban követelték, ahol július 20-án rekordmennyiségű eső esett, folyókká változtatva az utcákat, és elárasztva a város egyik metróvonalát. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay