Másfélszeresére drágult másfél év alatt a napraforgóolaj. 2017 januárja és 2020 februárja között stabilan 480-490 forint körüli literenkénti árat jegyzett fel a Központi Statisztikai Hivatal, tavaly márciusban drágult hirtelen 500 forint fölé. Onnantól aztán nem volt megállás, decemberben 571 forint volt az átlag, februárban elhagyta a 600 forintot, legutóbb, augusztusban pedig már 701 forintot rögzítettek a statisztikusok. Ez a tempó az átlag felett dráguló élelmiszerek közül is kiugrik, és szakértők szerint még mindig nincs vége a drágulásnak – írja a 24.hu.

Az áremelkedésben komoly szerepe van annak, hogy szállítási zavarok keletkeztek a járvány utáni újra indulásnál, olyan problémák, amire már évtizedek óta nem volt példa, ráadásul az üzemanyag-drágulás miatt a szállítási költségek is az egekbe szöktek.

Az étolajárak alakulásánál továbbra is meghatározó Kína hatalmas takarmányigénye: a sertéspestis után próbálják a megtizedelt állományt újra telepíteni. Ez felfelé húzza egy sor termény árát, emiatt nemcsak a szója, hanem a napraforgó és a repce is drágul. A globális tőzsdei árak emelkedőben vannak, és ezekkel együtt mozog a hazai élelmiszerek ára is.

A repcét már learatták, a várt rekordtermés helyett átlag körüli mennyiséget takarítottak be, mert nem tett jót a növénynek az elhúzódó hűvös tavaszi időszak. A napraforgót majd csak októberben aratják, rekordtermés abból sem várható.

Hasonló a helyzet egyébként a búzánál is – mindenki kétségbeesett, mert a tavaszi hidegben nem nőtt a búza, aztán ahogy bejött a meleg, beindult. Végül a mennyiség nem lett rossz, de a minőség igen – alig a termés fele lett étkezési búza, a többi inkább csak takarmánynak jó.

Borítókép: Pixabay/Hans