Nem nehéz kényelmes környezetet teremteni a madaraknak, a lényeg, hogy megfelelő költőhelyük legyen és jól el tudjanak bújni. A mesterséges odúk és etetők elkészítése mellett fontos az itatásuk, és az élelemforrás biztosítása is. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Madárbarát kert” képzésén járt a Very Important Planet.

A madarak többsége naponta többször iszik és fürdik, ami az egyre szárazabb időjárás miatt nagy kihívás. A változatos növényzetű környezet egész évben búvó-, táplálkozó-, és szaporodó helyet kínál az élőlényeknek.

Az idősebb vastagabb fák harkályodúiban számos madárfaj költ, az ágvillában erdei fülesbagoly fészkelhet.

A sűrű bokrosok egész évben rejtekhelyet kínálnak, az örökzöldek pedig télen szélvédettebbek, számos faj, különösen a pinty költ itt előszeretettel.

Madárbarát kert képzésen jártunk. Fotó: Rácmolnár Milán

„Egy kert az oda ültetett növényektől válik madárbaráttá. A rövidre nyírt gyep, a tujasor nem biztos, hogy vonzó az állatoknak, inkább az olyan környezet, ahol többféle fa és bokor található, ahol vannak búvóhelyek. Nagyon fontos az egész évben történő itatás, a fagyok beálltával pedig megkezdődik a téli etetés” – mondta Bodnár Katalin, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Társadalmi Kapcsolatok osztályvezetője a Very Important Planetnek.

Ahol nincs kert, ott házilag is készíthetünk odút, vagy etetőt, tetszés szerint, egyetlen dolgot nem szabad tenni, az előlapra fekete karikát, vagy kört rajzolni, a madarak ugyanis ezt résnek láthatják, és nekirepülhetnek.

„A madárbarát kerthez nem kell kert sem, olyan megoldások is vannak, amit egy panellakás ablakpárkányán is lehet alkalmazni” – tette hozzá.

A ház falára felkúszó borostyán és a vadszőlő amellett, hogy fészkelőhely téli táplálékot is jelent.

A lakóparkokban, társasházaknál a falakra lehet rögzíteni az odúkat, amelyeket a legjobb az ősszel kihelyezni, hogy a madarak télig megszokják az új környezetüket.

Alkotás. Fotó: Rácmolnár Milán

„A fecskék állománya csökken, őket segíthetjük sárgyűjtőhelyek kialakításával, illetve azzal, hogy nem verjük le a fészkeiket. ha a madárürülék nagyon zavaró, akkor fecskepelenkát kell kitenni a fészek alá, ami egy egyszerű lap. A galamb a nagyvárosokban okoz problémát, de beszélhetünk még a varjúk és a szarkák elszaporodásáról is, ezek valós problémák, amelyeket egy-egy intézkedéssel nem, csak átfogó kezeléssel lehet megoldani” – mondta a szakember a madarakkal kapcsolatos konfliktusokról.

A különböző fajok eltérő odúkat szeretnek, ezekből minden költés végén érdemes kiszedni az elhasznált fészekanyagot, illetve ki kell önteni az ürüléket.

Kitáblázva

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által szervezett „Madárbarát kert” képzés után a program résztvevőinek három hónapon belül tájékoztatást kell adniuk az elvégzett madárvédelmi munkáikról. Ha megfelelnek a követelményeknek, akkor elismerő táblát kapnak, amelyet ki lehet helyezni a házuk falára, ajtóra, vagy a kerítésre.