Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel.

A Science tudományos lapban a felfedezésről közölt tanulmány szerint a nemzeti park talajának rétegeibe ágyazva bukkantak a nyomokra az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) tudósai.

A nyomokban rejlő magok korát elemezve jutottak a szakértők a tucatnyi emberi nyom kormeghatározására.

Azt is megállapították, hogy többnyire gyerekektől és tinédzserektől származnak. Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy az ember legkorábban 11-13 ezer éve jelent meg az amerikai kontinensen, ugyanis ebből a korból, az úgynevezett Clovis-kultúrából származó kődárdákat találtak Észak-Amerikában. A Clovis-kultúra népét tartották évtizedeken át az első amerikai őslakosoknak.

Leave nothing but footprints…New scientific research conducted at New Mexico’s White Sands National Park has uncovered…

Közzétette: National Park Service – 2021. szeptember 23., csütörtök

„A bizonyítékok nagyon meggyőzőek és igazán izgalmasak” – mondta Tom Higham, a Bécsi Természettudományi Egyetem régésze, rádiókarbonos adatmeghatározással foglalkozó szakértője.

A vizsgálatot a White Sands nemzeti park, az amerikai nemzeti parkokat felügyelő hatóság, az amerikai Földtani Intézet, a Bournemouth Egyetem, az Arizonai Egyetem és a Cornell Egyetem szakértői végezték. (MTI)

Borítókép: White Sands nemzeti park. Fotó: National Park Service/Flickr