A Júlia-Alpokban, Szlovénia és Olaszország határán, a Kanin-hegység gleccserek által formált karsztterületén talált új barlang immár a tizedik Szlovéniában, amely ezer méter mélyen helyezkedik el – írja az MTI.

Matic Di Batista, a ljubljanai barlangkutatók egyesületének elnöke szerint az Alvó dinoszaurusz-szakadék nevű barlangrendszerben újonnan felfedezett üreg a világ száz legmélyebb barlangjához tartozik. A barlangászok 2007-ben kezdték el kutatni a szakadékot, de miután 300 méter mélységben nem találtak utat, felhagytak a kereséssel. A fejlett világítástechnika azonban lehetővé tette, hogy tovább lépjenek, ez év elején a barlangászok elértek 730 méter mélybe. A feltárás a múlt hétvégén folytatódott, miután felfedezték, hogy a barlang még mélyebbre nyúlik, és végül egy 1040 méter mélyen elhelyezkedő kamrához vezet. A barlang körülbelül két kilométer hosszú. 350 méteres mélységtől kezdve nagy mennyiségű víz kísérte a felderítőket, amely többször eltűnt, majd lejjebb újra megjelent.

Szlovénia meglehetősen gazdag karsztterületekben, és mintegy nyolcezer barlanggal rendelkezik. Közülük mindössze húszat látogathatnak a turisták, a két leghíresebb a Postojnai- és a Skocjani-barlang.

A borítókép illusztráció: Pixabay/ Pexels