Angliában jórészt stagnált, Skóciában ugyanakkor jelentősen megugrott a koronavírus-hordozók száma a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint. A járvány terjedési sebességét mérő R reprodukciós ráta ugyanakkor valamelyest csökkent az elmúlt héten Angliában.

A brit kormány mellett működő oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (JCVI) péntek este ismertetett ajánlása szerint a 12-15 éves korosztály tagjai közül csak a krónikus betegségekkel küszködőket kellene beoltani a koronavírus elleni vakcinákkal.

A statisztikai hivatal széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló számításai szerint Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 766 100 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma.

Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 70 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 1,41 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

A statisztikai hivatal egy héttel ezelőtti hasonló modellszámítása 756 900 angliai fertőzöttet valószínűsített; ez a teljes angliai lakosságon belül 1,39 százalékos fertőzöttségi aránynak felelt meg.

Skóciában ugyanakkor az ONS által múlt pénteken kimutatott 36 700-ról 69 500-ra emelkedett a vírushordozók valószínűsíthető száma.

Ez azt jelenti, hogy a skót lakosságon belül 75 ember közül egy tekinthető fertőzöttnek az egy hete mért 140:1 arány után. Skóciában így a fertőzöttek aránya 0,70 százalékról egy hét alatt 1,32 százalékra emelkedett.

A skót kormány az utóbbi napokban több felhívásban is kérte a fiatalokat, hogy adassák be maguknak a koronavírus elleni oltást, mivel az új fertőződéses esetek kétharmadát a 40 év alatti korosztályban észlelik, és a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók 30 százaléka is ebből a korcsoportból kerül ki.

A JCVI pénteken ismertetett, az Egyesült Királyság egészére érvényes ajánlása szerint ugyanakkor a 12-15 éves korosztály tagjai közül csak azokat lenne érdemes beoltani, akik meghatározott krónikus alapbetegségekkel küszködnek, és emiatt nagyobb a veszélye annak, hogy koronavírusfertőzés esetén súlyosan megbetegszenek.

Az oltásügyi bizottság állásfoglalása szerint az egészséges 12-15 éves gyerekek esetében csekély a koronavírusfertőzésből kialakuló súlyos betegség kockázata, így ebben a korcsoportban a koronavírus elleni oltás tömeges alkalmazásának potenciális előnyei is csekélyek.

A testület szerint a gyerekek nagyon nagy többsége tünetek nélkül vagy enyhe tünetekkel, kezelés nélkül átvészeli a SARS-CoV-2 koronavírus okozta fertőzést.


    
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb, ugyancsak pénteken ismertetett friss számításai szerint az R reprodukciós ráta Angliában valamelyest csökkent: jelenleg 0,9 és 1,1 között jár. Ennek elsődleges jelentőségét az adja, hogy a becslési sáv alsó értéke hónapok óta először a kritikus 1-es szint alá süllyedt.

Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 9-11 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélsőértéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.


A SAGE számítási módszertana szerint a 0,9-1,1 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma Angliában minden egyes nap 2 százalékos csökkenés és 2 százalékos emelkedés között járhat.

A vizsgált angliai térségek közül sehol nem haladja meg az 1-et az alsó becslési szint. A helyzet Londonban a legkedvezőbb: a SAGE itt 0,8-1,1 közötti R mutatót mért a pénteki adatismertetés alapján. (MTI)

Kiemelt kép: Pixabay