Most, hogy a Fidesz után a DK jelöltje is nekiment Karácsonynak, érdemes sorra venni, kivel járnának legjobban és kivel érhetik el a kormányváltást a változást akaró emberek. Nem azok, akik egy párt, hanem az egész ellenzék sikerében érdekeltek.

1. Képes megverni a Fideszt. 2010 óta ő aratta a legnagyobb győzelmet Orbán felett, és azóta is keményen küzd ellene.

2019-ben csak nagyon kevesen hittek abban, hogy a NER és Orbán Viktor legyőzhető. Karácsony volt az első, aki bebizonyította, hogy ez lehetséges, hitet és erőt adott mindenkinek, akik a Fidesz uralma alól szabadulni akarnak. Azóta a főváros élén ellenszélben dolgozik, de messze sikeresebben kezelte a járványt Budapesten, mint a kormány az országban, megmentette a Szabolcs utcai kórházat, a Római-partot. Most pedig azért támadják, mert belefogott a Fidesz által régóta halogatott fejlesztésekbe, és úgy tűnik, a Diákvárost is sikerülhet megmentenie a kínai érdekeket kiszolgáló Fidesztől. Akinek sikerült Budapesten, sikerülhet az egész országosan is!

2. Erősen egyben tartja a fővárosi koalíciót és ő képes megtenni ezt kormányon is.

Hat párt véleményét és akaratát egyesíteni és egy akkora világvárost vezetni, mint Budapest, csak nagyon kemény munkával, sok tehetséggel és erős politikai akarattal lehet. Karácsony bizonyította, hogy mindez megvan benne, a járvány és a kormány büntetőpolitikája és elvonásai ellenére is működteti Budapestet, egyben tartja az ellenzéki pártok koalícióját. Erre a képességre pedig nagy szükség lesz az Orbán utáni kormány irányításában is.

Aki képes megverni a Fideszt. Forrás: Facebook/ Karácsony Gergely

3. Ő valóban új ember – nem a régi világ új képviselője.

Azok kampányolnak a leghangosabban a kormányzóképességet a zászlajukra tűzve, akiknek köszönhetően előállt a Fidesz kétharmada. A 2010 előtti világ legnagyobb hibája az volt, hogy nem volt érdemi, pláne erős és sikeres kormányzás: ehelyett rögtönzések és folyamatos szétesés jellemezte az ország vezetését. Egyvalami volt folyamatos: a miniszterelnök-cserék, koalíciós viták, válságok, kilépések. Aki ma erre büszkén hivatkozik, az vagy felfelejtette a múltat, vagy el akarja feledtetni azt. Karácsony viszont éppen ezzel szemben lépett fel és határozta meg magát, amikor politizálni kezdett. És ő az, aki a legkövetkezetesebben és legsikeresebben kitart eredeti célja, a politika megváltoztatása mellett. Elsőként vetette fel az ellenzéki összefogást, elsőként pártolta az előválasztást, elsőként aratott győzelmet a Fidesz felett. Mert nem elég a kormányt leváltani, a régi politikát is le kell váltani. És erre a jelöltek között egyedül Karácsony képes.

4. Nem egy pártot, hanem minden változást akarót képvisel. 

A mai pártstruktúra meghaladott: az emberek változást akarnak, kormányváltást. Nem párokat és frakciókat választanak, hanem jövőt. Ezt a jobb jövőt pedig nem a múlt hibáit újra és újra elkövetni akaró régi politikusok, hanem új politikai stílust képviselő, új szereplők képesek: Karácsony pedig a legerősebb politikus ezek között. Az általa elindított 99 Mozgalom végre nem a pártok játszótere, hanem a változást akaró emberek aktív közössége, amiben otthonra talál bal- és jobboldali, konzervatív és liberális, vidéki és városi, idős és fiatal, egyszerű munkás és elismert tudós. De egyvalamiben mindannyian egyeznek: változást akarnak, kormányváltást, szabadabb, igazságosabb, élhetőbb hazát. 

Minden változást akarót képvisel. Fotó: VIP

5. Nem Gyurcsány, hanem az emberek jelöltje, önálló, hiteles vezető.

A Fidesz érdeke az, hogy a legelutasítottabb ellenzéki politikust, Gyurcsány Ferencet állítsa be az ellenzék vezetőjének. Miközben Karácsony tölti be a legmagasabb és legnagyobb hatalommal járó választott politikai tisztséget, és irányítja az ország fővárosát. A Fidesz azért kampányol folyton Gyurcsánnyal, mert az az érdeke, hogy kormányzása emlékével riassza el az embereket a változástól, így tartsa távol a még bizonytalan szavazókat – a közvélemény-kutatások szerint ez még mindig túl sokakra hat. A politikai realitás az, hogy az ellenzéki oldalon egyedül Karácsony képes a 2022-es győzelemhez szükséges széles szavazói bázist létrehozni.