Vége az ólmozott benzin korának – jelentette be tegnap az ENSZ Környezetvédelmi Programja. A kezdetektől lehetett tudni, hogy mérgező, mégis egy évszázadra volt szükség, hogy végleg eltűnjön a hozzáadott ólom a benzinből.

az üzemanyag utolsó algériai készletét is elhasználták ugyanis júliusban, a forgalmazása ellen 19 éven át folytatott kampány eredményeként. Inger Andersen, az UNEP vezetője hatalmas mérföldkőnek nevezte az emberek egészsége és a környezet szempontjából az ólmozott benzin használatának megszüntetését.

Ólmozott benzint az 1920-as évektől egészen a 2000-es évekig használtak világszerte, annak ellenére, hogy az ólom mérgező. Azért adtak ólmot az üzemanyaghoz, hogy megszűnjön a motor úgynevezett kopogása. A célra az egyszerű alkohol is megfelelő lett volna, ám – ahogy arra a BBC és a 24.hu is rámutat a témában íródott összefoglaló cikkében – az alkoholt nem lehetett volna levédetni, a speciális ólomvegyületet viszont szabadalmaztathatták annak gyártói.

A benzinhez adott ólomról használatának évszázada alatt bebizonyosodott, hogy szennyezi a környezetet, a levegőt és a talajt, valamint az ivóvizet, szív-és érrendszeri betegségeket, stroke-ot és daganatos betegségeket okozhat.

Emellett az üzemanyagban lévő ólom-tetraetil károsan hat az emberi agy fejlődésére, különösen a gyerekeknél – feltételezések szerint ez az erőszakos bűncselekmények számával is összefügg, növeli azok gyakoriságát.

A legtöbb európai országban az 1980-90-es években elkezdték kivezetni az ólmozott üzemanyagot, de az uniós szintű tiltásra például 2000-ig kellett várni. Magyarországon 2004-ig lehetett ólmozott üzemanyagot forgalmazni. Utolsóként Algéria és Irak, két kőolajtermelő ország tett 2015-ben ígéretet arra, hogy idővel végleg felhagy forgalmazásával. Ez mostanra történt meg.

Az UNEP becslése szerint az ólmozott benzin beszüntetésével évente több mint 1,2 millió idő előtti elhalálozást lehet elkerülni és 2440 milliárd dollárt megtakarítani világszerte és csökkenteni lehet bűnözés arányát. (MTI/Greenfo)