Egy augusztus 27-i keltezésű email alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek „önkéntes” munkát a lassan 77 milliárdos összköltségű Vadászati Világkiállításon. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni – írja az Átlátszó.hu

A lapnak egy hallgató küldte el azt az az emailt, amelyben saját egyeteme, arról tájékoztatja és még diáktársait, hogy október 4.-e és 10-e között a Vadászati Világkiállításon önkéntes munkát kell végeznie. A diákokat tehát az egyetem arra kötelezi, hogy tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban segítsenek a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában.

Az email szerint az agráregyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatója köteles részt venni a munkában, amennyiben másod-, vagy harmadéves. A levélből kiderül, hogy a hallgatók kénytelenek önkéntes szerződést kötni a rendezvényt lebonyolító céggel, amely később az órai távollétüket igazoló papírt fog kiállítani számukra. A rendezvényhelyszínen a diákok ásványvizet és ebédet kapnak, más módon azonban nem kompenzálják őket az elvégzett munkájukért.

Az egyetem szeptember 14-én eligazító napot is szervez a hallgatóknak. A levél végén Heltai Miklós, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója még egyszer kiemeli, hogy

„Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!”

A lap szerint nem világos, hogy egy felsőoktatási intézmény milyen alapon kötelezheti a hallgatóit arra, hogy tanítási időben egy, az egyetemtől független helyen dolgozzanak mindenféle ellentételezés nélkül. Szintén kérdéses, hogy az eddig legalább 76,2 milliárd forintot felemésztő Vadászati Világkiállítás miért nem fizetett alkalmazottakkal működteti a rendezvényt

A Vadászati Világkiállítás megrendezését 2017-ben Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes még csak 387,5 millió forintra becsülte. Januárban pedig arról is beszámoltunk, hogy az esemény fő helyszínét adó kongresszusi központ építése nem a tervek szerint halad. Ráadásul éppen a napokban írta meg az Átlátszó, hogy ismét 231,8 millió forinttal drágult a lebonyolítás költsége, ami így lassan eléri a 77 milliárd forintot. Ez az eredeti költségterv közel kétszázszorosa.