A világ minden sarkába elért az éghajlatváltozás hatása, amit kétségtelenül az ember okozott — áll a valaha készült legátfogóbb klímajelentésben, amit az IPCC adott ki múlt héten. Ahhoz, hogy tiszta legyen a kép azzal kapcsolatban, mennyire súlyos szavak ezek, és mennyire érdemes őket komolyan venni, nem árt az IPCC hátterével tisztában lenni.
Az IPCC — magyarul az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület — az ENSZ egyik, klímatudósokból álló bizottsága, melynek feladata a klímaváltozással kapcsolatos aktuális tudást összegyűjteni, elemezni, és értékelni emberi érdekeltség szempontjából.
Sokan talán emlékeznek arra a 2018-as jelentésre, ami lényegében kijelentette: tizenkét évünk van arra, hogy megállítsuk a klímaváltozást, mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozunk az ökoszisztémában, a saját jövőnket is kárhozatra ítélve.
Ezt az ominózus jelentést is az IPCC adta ki, és azért volt akkora felhajtás körülötte, mert az a fajta tudományos kutatás, amit az IPCC végez, a legerősebb lábakon álló tudományos módszeren alapul: úgynevezett szisztematikus áttekintésen. Ez azt jelenti, hogy maga az IPCC nem a saját kutatásaira támaszkodik, hanem a tudományos társadalom szinte összes megjelent tanulmányát analizálja.
Tehát itt nem arról van szó, hogy el lehet hessegetni ezeket a drámai eredményeket azzal, hogy de hát ez egyetlen borúlátó kutatás, biztos van ezer másik, amelyik ezeket az eredményeket cáfolja — a szóban forgó helyzetjelentés több, mint 14 ezer tanulmány összegzésével készült.
Összegezve: amiről most szó van, és amit meg kell értenie azoknak, akik klímaszkeptikusoknak tartják magukat, az az, hogy itt a klímatudomány jelenlegi összkonklúziójáról beszélün.
Ez nem más, mint hogy azonnali és határozott fellépésre van szükség a klímaváltozás ellen.
Ez a jelentés a sokadik a sorban, ami a klímaváltozás elleni cselekvés sürgősségére próbálja felhívni a kormányok figyelmét.
A klímamodellezés fejlődésével és az éghajlati összefüggések egyre átláthatóbbá válásával most már kimondhatjuk:
megcáfolhatatlan bizonyítékunk van rá, hogy az ember által okozott klímaváltozás visszafordíthatatlan károkat ró a Földre és a saját jövőnkre.
A jelentés egyértelműen kimondja: a megfigyelt változások jelentős részére évezredek óta, sőt, több százezer éve nem volt példa, és a valóság az, hogy ezek egy része már visszafordíthatatlan — ilyen például a tengerszint-emelkedés — és több száz, vagy több ezer év kell majd, hogy helyreálljon az okozott kár.
Az IPCC helyzetjelentéséről kiadott sajtóközleményében a következő konklúziókat emeli ki:
- A klímaváltozás intenzívebbé teszi a vízkörforgást. Ez több esőt és ezzel járó árvizet jelent, sok térségben pedig hevesebb szárazságot.
- A klímaváltozás a csapadékeloszlást is befolyásolja. A magasabban fekvő térségekben ez valószínűleg növekedést jelent, a szubtrópusi vidék jelentős részén pedig csökkenést. A monszuni esőzések is változni fognak, régiótól függően.
- A parti területek mentén a 21. század alatt folyamatosan emelkedni fog a tengerszint, ami miatt gyakoribb és súlyosabb áradásoknak és parti eróziónak lesznek kitéve ezek a térségek. A korábban százévente előforduló extrém tengerszint-emelkedési jelenségek a század végére akár évente előfordulhatnak.
- A melegedés a permafroszt — azaz az állandó fagyott állapotban lévő területek —, az évszakos hótakaró, a gleccserek, jégtáblák és a nyári sarki jég további olvadását vonja maga után.
- Az óceánokban történt változások — beleértve az egyre gyakoribb tengeri hőhullámokat, az óceánok savasodását, és a csökkenő oxigénszintet — mind egyértelműen emberi tevékenységekhez köthetők. Ezek a változások nem csak a tengeri ökoszisztémákat érintik, hanem azokat az embereket is, akiknek az élete függ ezektől, és ez a század végéig így lesz.
- A városokban a klímaváltozás hatásai még erősebben jelenhetnek majd meg, például a forróság (mivel a városi területeken általában melegebb van, mint a környező térségben), az erős esőzéseket követő áradások, és a partmenti városokban a tengerszint-emelkedés.
Amikor a valaha készült legalaposabb áttekintés olyan kőkemény valóságot fest le, amelyben az azonnali és drasztikus lépéseken kívül nincs helye semmiféle pirospont-szerző cselekvésnek, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a gond valódi és óriási.
Az a hajó pedig már elúszott, amire felkapaszkodva még lehetne követni a klasszikus történetmesélés szerkezetét, ahol a borús cselekményt a feloldás követi: nincs de már elkezdtünk tenni ellene…, nincs de szerencsére még időben vagyunk, hogy…, nincs derűlátó folytatás.
Egyelőre ugyanis nem történt olyan volumenű lépés egyetlen kormány részéről sem, amely összhangban lenne a helyzet sürgősségével.
A legutóbbi, 2014-ben megjelent Helyzetjelentés óta ugyanis csak nőtt a globális üvegházhatású gázok kibocsátása.
Az az évente megjelenő CCPI jelentés, ami nyomon követi az országok klímavállalásainak betartását, jól szemlélteti a politikai tétlenséget: eddig egyetlen ország, egyetlen évben, egyetlen egyszer sem tett eleget a Párizsi Klímaegyezmény alatt tett ígéreteinek, amellyel a felmelegedést 1,5 vagy 2 fok alatt lehetne tartani.
Egyértelmű tehát, hogy a régiós tervek világszerte nem elég célravezetőek, de a magyar kormány még ezt a szintet sem kívánja teljesíteni: Gulyás Gergely júliusban azt mondta, a kormány nem fogja megszavazni az uniós klímatervet, amelynek célja 2050-re a klímasemlegesség elérése.
A szerző a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom tagja, környezetgazdálkodás szakos hallgató a dániai Erhvervsakademi Aarhus egyetemen. Kutatási területei a területei a klímaváltozás és a környezetpolitika
Borítókép: Pikist