Biológus, természetfotós és zenész, holott mindhárom tevékenység egész embert kíván. Molnár Gyula főiskolai adjunktusként a többi között természetvédelmi biológiát, ökológiát, ornitológiát oktatott. A természet védelméért tett erőfeszítéseit 2006-ban Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével, majd Pro Natura díjjal jutalmazták. Együttesével, a nemzetközi hírű Molnár Dixieland Banddel pedig ma is koncertezik. A Very Important Planet a természetfotóiból mutat néhányat az olvasóknak.
1959-ben jelent meg fotója egy jégmadárról, ez volt az első találkozás a természettel?
Egyik tanárom hatására szerettem meg a madarakat, és kezdtem járni a környéket. A Tápé melletti Tisza szakaszon, a gátőrház környékén madarásztunk a barátaimmal, amikor rátaláltunk a fészekre. Ez a terület nagyjából ott van, ahol most az M43-as autópálya halad át a Tiszán. Óriási élmény volt: leszúrtam négy karót, a környékről gyűjtött leveles ágakból készítettem egy lomb-sátrat, ahol elbújtam. Akkor még a madarakat a fészküknél fényképezték, ma már ez nem etikus, inkább gyülekezőhelyen, vagy itatóhelyen szokás. Egy 135 mm-es teleobjektívem volt, tehát elég közel kellett mennem a madárhoz, aki elfogadta azt, hogy hirtelen egy bokor nőtt a fészke közelében, olyannyira, hogy néha rá is szállt az építményemre. A fekete-fehér fotót a Természet Világa magazinnak küldtem el, amelynek a hátoldalán meg is jelent. Óriási inspiráció volt egy tizenöt éves gyereknek. Azóta több tízezer természetfotót készítettem és később Kármán Balázzsal megalakítottuk a Magyar Természetfotósok Szövetségét.
Sokat tett egyes területek védetté nyilvánításáért.
Nyolc terület védettségét jártam ki, ezek közül a legbüszkébb a Csanádi pusztákra vagyok, többezer hektáros terület, ami a nyolcvanas évektől a Körös-Maros Nemzeti Park védettsége alá került. Annyira szigorúan védett a terület, hogy engem sem engednek be, ha éppen arra járok, és ez így van jól. Azokat a területeket, amelyek városban vannak, mindig nehezebb megvédeni. Az újszegedi Erzsébet-ligetre a kérelmet 1992-ben adtam be, ott küzdeni kellett azért is, hogy az eredeti állapotú bokros, fás részei egyáltalán megmaradjanak a madarak számára. Kisteleken a Bíbic-tónál viszont hiába egyezkedtünk, a helyi polgármester a területet kiosztotta a lakóknak, így 13 tulajdonos van, természetvédelmet pedig laikusoktól nem lehet elvárni.
Mit tapasztal a természetfotózás közben, érezhető a klímaváltozás a terepen?
A klímaváltozás is érezhető, de inkább az ember pusztító tevékenysége, ami szembetűnő. Bizonyos területek átalakulásával a korábbi madárállomány jelentős károkat szenvedett. Például a Tisza tápéi szakaszán a vízügy kiszedte az összes magasra nőtt nyárfát, tölgyfát. Azok a madarak, amelyek ezeken költöttek, az egerészölyv, héja és a barna kánya onnan végképp eltűntek. Ezeket a jelenségeket írtam meg a Civilizáció káros hatásai az élővilágra Magyarországon című könyvemben. Az élőhelyek felszámolása mellett a növények és az állatok bántalmazása vezet az egyedszám csökkenéséhez, ami szorosan összefügg a klímaváltozással is, hiszen ahol elpusztítjuk a környezetet, ott a minden megváltozik. Gondoljunk csak a növények oxigéntermelésére, a szén-dioxid elnyelésére, a mikro- és mezoklíma megváltozására, a talajhőmérsékletre gyakorolt hatásukra.
Akik a múlt századelő zenéjét ismerik, tudják, mit képvisel a Molnár Dixieland Band. Marad idő a fotózás mellett a zenére?
Igen. Optimista vagyok, a dixieland egy vidám műfaj, de amit a természetben látok az elszomorít. A koncertezés járvány miatt sokáig szünetelt, de egyébként is ez a 60 év felettiek zenéje, a mai fiatalokat már nem nagyon érdekli. A közönségünk többsége idős ember, amikor játszunk, még megtelnek a termek, de ha ők elmennek, nem lesz közönsége a dalainknak. Talán egyszer majd újra előveszik, és divat lesz a dixieland és a swing, de ez még a jövő zenéje.
Íme a legjobb képek Molnár Gyulától:
Borítókép: Molnár Gyula