Az előválasztáshoz közeledve sokan hasonlítgatják össze az ellenzéki jelölteket egymással. Ebben a legfrissebb kutatások szerint is vezet Karácsony Gergely. És ha az a kérdés, kinek van a legnagyobb esélye győzni Orbánnal szemben, akkor is az ő neve a jó válasz és ő a jó választás.

1. Győzelemre vitte az ellenzéket Budapesten, képes lehet rá országosan is

Senki nem hitte, és sokan tettek is ellene, de 2019-ben nyert Budapesten, és nem kis részben ennek hatására győzött a baloldal egy sor nagyvárosban és sok településen országszerte. Ma övé a legmagasabb ellenzéki politikai tisztség, az ország fővárosának, közel 2 millió magyar főpolgármestere. Aki pedig meg tudja győzni az ország lakosságának 20 százalékát, az győzhet országosan is.

2 millió magyar polgármestere. Fotó: Facebook/ Karácsony Gergely

2. Egyben tartja a fővárosi koalíciót és ő képes megtenni ezt kormányon is

Rengeteg munka, határozottság és komoly vezetői képesség kell ahhoz, hogy hat párttal együttműködve lehessen irányítani egy várost, és hogy ez a hat párt együtt tudjon működni egy választási felkészülés során.

Ebben Karácsonyé a vezető szerep, bizonyította erős és hatékony vezetői képességeit. Ugyanezekre a lesz szükség az ország kormányzásához is.

3. Van programja, amit a többség elfogad és támogat

A hat ellenzéki párt lefektetett egy közös programtervet, de a legrészletesebb, legkidolgozottabb és legszélesebb körben elfogadott program Karácsony Gergelyé. Ráadásul a baloldali, független szakemberek, sőt a jobboldal meghatározó szakértőinek bevonásával készítette ezt a programot.

4. Az Orbán utáni világot építi, nem a 2010 előttit képviseli

 Az az elmúlt évek választási eredményeiből és a politikusi népszerűségi listák sorrendjéből is egyértelműen látszik: nincs arra igény, hogy visszatérjen a 2010 előtti világ. Sokan vannak, akik a változást nemcsak az Orbán-kormányhoz képest, hanem az azt megelőző kormányokhoz képest is igénylik. Nem a 2010 előtti világot akarják, hanem egy újat.

Ezt pedig egy új politikai stílus, egy új személyiség tudja sikerre vinni, amit Karácsony képvisel.

Nincs arra igény, hogy visszatérjen a 2010 előtti világ.

5. Megszólítja a bizonytalanokat, sőt sok kiábrándult jobboldalit is – márpedig mindenki tudja, hogy ez a győzelem kulcsa

Karácsony a bizonytalanok és a jobboldaliak körében messze a legelfogadottabb ellenzéki politikus. Az általa elindított 99 Mozgalom jóval szélesebb teret foglalhat el, mint egy vagy akár több ellenzéki párt. Olyan közéleti személyiségek, szakemberek vannak az alapítók és a tagok között, akik nem pártok, hanem az ország iránt elkötelezettek, akik hitelesen és felelősségteljesen tudnak szólni az ország egészéhez. Karácsony Gergely is ezt teszi az élükön.

Ő tudja a legtöbb választót megszólítani, mozgósítani, és így a választást megnyerni. Ő az ország újraegyesítésnek embere.

6. Nem akar Orbánabb lenni Orbánnál

Nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy a múlt vitáit vívjuk újra és újra. Elég bajunk van abból, hogy ez az ország tizenkét éve már egyetlen emberről, meg az ő családjáról és klienseinek érdekeiről szól. Itt az ideje, hogy mindenki másról szóljon a politika. Az 1 százalék helyett a 99 százalékról. Itt az ideje, hogy ne a politikáról szóljon az életünk, hanem a politika szóljon az életünkről végre.

7. A DK erős, de az összefogást nem tudja tovább bővíteni

Tiszteljük a DK politikusait, politikai teljesítményét és a híveit. De ők maguk is tudják, tapasztalják, amit a felmérések is igazolnak, hogy amit a DK képvisel, sokak elutasításával találkozik. A DK-nak fontos helye és szerepe van az ellenzéki összefogásban, de nem tudja megszólítani az ellenzéki tábor egészét.

És ami még ennél is fontosabb, nem tudja tovább szélesíteni azt, mert a középen álló, bizonytalan szavazók soha nem szavaznának rá.

Ezért alkalmasabb egy olyan jelölt, aki a DK-val együttműködik, de nem a DK-ban politizál.

8. A Jobbik kemény, ami vonz sokakat, de többeket távol tart még

Tiszteljük a Jobbik útját, amit a szélről befelé tett meg az elmúlt években. De sok választó ezt még nem látja befejezettnek. Akkor lesz befejezett, ha majd a kormánykoalíció részeként, konszolidálni tudják helyzetüket. A kormányzóképesség összetettebb, egy ország vezetése nagyobb felelősség annál, mint erős mondatokat mondani a parlamentben.

Ezért Karácsony alkalmasabb, mert határozottsága higgadtsággal párosul.

9. Elkötelezett és elfogadott európai

Nemzetközi téren ő az a választott politikus, aki a legnagyobb ellensúlyt képezi Orbánnal szemben, és ő az, akiben a változás vezetőjét látják a világban, akinek a véleményét kikérik, és akire kíváncsiak. Európa több vezető politikusával, számos európai ország fővárosának vezetőjével szoros, partneri a viszonya. Diplomáciai törekvései mind arról szólnak, hogy Orbán Viktor ne okozhasson több kárt a magyaroknak, és hogy Magyarország újra méltó, megbecsült tagja legyen az Európai Uniónak és a világ demokratikus közösségének.

Európai. Fotó: VIP

10. Megalkotta a jóvátétel feltételeit és meg is valósítja azt

Konkrét, megvalósítható terve van, hogy vessen be törvényes eszközöket annak érdekében, hogy a mostani rendszer igazságtalanságait jóvátegye. Ezekkel egyfelől gyorsan és hatékonyan számon kérhetők és megbüntethetők az elkövetők, a kormány és a velük összejátszó felelősök. Másfelől pedig az Orbán-kormány igazságtalanságai és bűnei miatt kárt szenvedett emberek kártalaníthatók. Nem revansot akar venni, hanem igazságot tenni. Nem fenyeget, hanem felelősségre von.

Amikor tehát az előválasztáson szavazunk, akkor a szívünk mellett az eszünkre is hallgatni kell! És ha a szív és az ész is a helyén van, akkor egyszerű a választás, mert egyetlen jelölt neve lehet a válasz: Karácsony Gergely.