A 84 éves Runtág Tivadar kiemelkedőnek mondható idővel, 2 óra 28 perccel ért ért célba a 39. Lidl-Balaton-átúszáson.

A rendező BSI tájékoztatása alapján az Index közölte: Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba.

Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette.

A Magyar Honvédségtől – amely évek óta együttműködő partnere a rendezvénynek – az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon, amelyet több mint 6200-an teljesítettek.

Jakab Balázs a 39. Lidl Balaton-átúszás résztvevõje a balatonboglári célban 2021. augusztus 7-én. Jakab időben elsõként, 1óra 15 perces idõvel érkezett célba. A nap folyamán ugyanakkor Dom Attila 1:00:24-gyel volt a leggyorsabb. Fotó: MTI/Varga György

Kiemelt kép: MTI/Varga György