Nem csillapodtak a tüzek szerdára virradóra Athén északi részén. A város szélén lévő Parnesz-hegyen több mint 500 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, munkájukat kilenc helikopter, öt repülőgép, valamint a rendőrség és a hadsereg is segíti. A tűzoltóság közleményben reményét fejezte ki, hogy a lángokat néhány órán belül sikerül megfékezni – írja a 444.hu.

Helyszíni beszámolók szerint Athén fölött sűrű füst terjeng. A lángok megrongálták a várost körülvevő metropoliszövezet elektromos hálózatának egy részét, a helyreállítási munkák jelenleg is folynak. A görög főváros hatóságai arra kérték az embereket, maradjanak otthon, és ne nyissanak ablakot.

A környéken még mindig 40 Celsius-fok fölött van a hőmérséklet, jóllehet Níkosz Hardaliasz polgári védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a helyzet – a széljárásnak és a nedvességnek köszönhetően – szerdára javult. A lángok kedden csaptak fel az Athéntól 20 kilométerre északra található Varimpompi településen, majd átterjedtek a környékbeli kisebb városokra. Több autó és ház vált a lángok martalékává, és több mint 300 embert lakoltattak ki otthonaikból. Görögországban 30 éve nem látott hőhullám tombol, néhány helyen a hőmérséklet a 43 Celsius-fokot is meghaladja.

Borítókép: Pixabay/ NatasaInsightMagazine