Az ország harmadik legnagyobb tavának voltaképpen nincs szakértője, azaz jó ideje senki nem foglalkozik azzal, hogy tudományos kutatásokat végezzen, vizsgálja a tóban lejátszódó ökológiai folyamatokat – legalábbis ezt állította a Népszavának több limnológus is, akiket azért kerestünk meg, hogy kiderítsük: emberkéz okozta katasztrófáról van szó, vagy mindez természetes folyamat, esetleg e kettőnek az elegye. Bár többen is elmondták a véleményüket, kérték, ne írjuk le a nevüket, mert mint hangsúlyozták, ők maguk nem végeztek kutatásokat helyben, ám a Velencei-tóban zajló folyamatok okai szerintük elégé nyilvánvalóak.
A szakemberek azt mondták, a Velencei-tó extrém módon kiszolgáltatott a melegnek: természetes vízutánpótlása alig van, a vízgyűjtő területe kicsi.
A viszonylag hideg tavasz után hirtelen zúdult rá a területre az aszály és az extrém forróság, így gyorsan felmelegedtek a parti vizek. Bár a vízügy szerint a nyáreleji halpusztulást az oxigénhiány okozta – a sekély tómederben helyenként radikálisan eltérő lehet az oxigénszint –, de hallottunk olyan vélekedést is, amely szerint nem csak ez a baj: a meleg miatt a parti sávban ívó halakban szinte belerohadt az ikra. Volt olyan kutató, aki azt állította: komoly gondot okoz, hogy lúgossá vált a Velencei-tó vize, mert ennek következtében az élőlények számára létfontosságú ammónium ionokból ammónia gáz keletkezik, és ez már egészen kis koncentrációban is pusztítja a halakat. A toxicitás a hőmérséklettel együtt nő, ami hamar kipusztíthat minden magasabb rendű életet.
De nemcsak a víz minőségével kapcsolatos – a helyiek szerint nem túl szakszerűen kivitelezett – vizsgálatok tántorították el a fürdőzőket: a szezon elején a teljes médiát bejárta a hír a tömeges halpusztulásról.
Ezek a riasztó ügyek nagyon rosszul érintik a tó melletti vendéglátósokat, hiszen az elmúlt másfél évben a három járványhullám miatt egyébként is hatalmas volt a bevételkiesésük. Mint ismert, az utóbbi években jelentős és komoly vitákat kiváltó építkezések zajlottak a Velencei-tónál. Az agárdi partvonalon amíg a szem ellát, mindenütt térkő, amit lehetett lebetonoztak, a vízbe vörösmészkövet, itt-ott építési hulladékot szórtak. Mi több, a partvonalra szélfogó betonkaréjt húztak, amire a helyiek ironikusan megjegyzik: majd megvédi őket, ha jön a cunami.
Az új partot ráadásul úgy alakították ki, hogy a régi betonra ráöntöttek egy új szintet. A part megemelése és az apadás miatt helyenként már két méterrel magasodik a betonfal a tó fölé. Ez nemcsak ronda, de balesetveszélyes is: menekülőlétrákat egyáltalán nem láttunk, ezért, ha valaki olyan helyen esik bele a tóba, ahol mélyebb a víz, szinte lehetetlen kimenteni, csónak kell hozzá, de azt meg hosszú idő előkeríteni. Azaz sikerült az Európai Unió környezetvédelmi alapjából 13 milliárd forintot betonozásra és térkövezésre elkölteni. Közben – ahogy arról a szombati lapszámunkban részletesen írtunk – eddig nem történtek lépések a vízpótlás rendezése érdekében sem. A túlsó part nádasainak felszínen van a töve, látszik, hogy legalább félméternyi víz hiányzik a tóból. Átlagosan 53 centiméterrel van lentebb a vízszint annál, mint aminek elérésekor elvileg be kellene avatkozni. Jelen állás szerint 13 millió köbmétert kellene beletölteni a nyári minimum eléréséhez, de a környező víztárolókban sincs elég víz ehhez.
A nagy esőzések idején a túlterhelt hálózatokból szennyvíz kerülhet a tóba, aminek szerves anyaga felhalmozódik a sekély részeken. Az agárdi vitorlásiskola előtti öbölben meglepően átlátszó a víz. Ám ez egyáltalán nem jó jel: fonalas gombákat leszámítva semmilyen életnek nincs nyoma. Egy halivadék sem rebben, eltűntek a kagylók, a vízicsigák, a haltáplálékot jelentő bolharákok, rovarlárvák.
Borítókép: Pixabay/ RamanTalpada