A 19 esztendős Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a hegyikerékpárosok női versenyében, amelyben hármas svájci siker született.

A három szakágban jeleskedő ötkarikás újonc Vas kiváló rajtja után bukott és visszacsúszott.

Bátor versenyzéssel riválisait folyamatosan megelőzve végül a három svájci kivételével mindenkit maga mögé utasított. Az aranyérmes Jolanda Neff lett jelentős fölénnyel. Az ezüstöt Sina Frei, míg a bronzot Linda Indergand szerezte meg.

Nagyon nehéz verseny volt, nagyon izgultam. Hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempó jó lesz. Nem akartam hirtelen felérni az előttem lévő csoportra, mert akkor megrogytam volna nagyon. Így saját tempóban jól haladtam, az utolsó két körben pedig sikerült a negyedik helyre felérni

– nyilatkozta az M4 Sportnak Vas, aki a hegyikerékpár mellett terepkerékpárban (cyclocross), illetve országúton a mezőnyversenyben és az időfutamban is aktuális felnőtt magyar bajnok.

Mindehhez hozzátette, hogy nem az erő, hanem a technikai tudása volt az, amely miatt felért az előtte tekerőkre, de szavai szerint a legnagyobb előnyt az jelentette számára riválisaival szemben, hogy a terepkerékpáros tapasztalatának köszönhetően jól tud sárban tekerni, ezért kifejezetten örült a viadalt megelőző esőnek.

Ami saras rész volt, és sokat lehetett nyerni, azt sikerült bejárnom a verseny előtt, ez nagyon hasznos volt

– mondta a terepkerékpárban U23-as Eb-második Vas, aki megjegyezte, azért nem tudta teljesen feltérképezni a terepet, mert a szervezők még egy órával a verseny előtt is átépítették a pályát, amit „hihetetlennek” nevezett egy olimpián.

Vasra most két hét pihenés vár, majd részt vesz az augusztus végi hegyikerékpáros világbajnokságon, amelyre nincsenek elvárásai magával szemben. Ezt követően pedig megkezdi a felkészülést a terepkerékpáros szezonra.

Hétfőn a férfiaknál a 38 éves Parti András 32. lett negyedik olimpiáján.

Néhány éven belül a kerékpározás lehet a legnépszerűbb sportág Magyarországon az ilyen fantasztikus teljesítmények miatt, mint Vas Kata Blankáé vagy Valter Attiláé

– kommentálta a negyedik helyet az MTI-nek Princzinger Péter, a magyar szövetség elnöke, miután gratulációját fejezte ki a fiatal versenyzőnek.

Eredmény, női hegyikerékpár

Olimpiai bajnok: Jolanda Neff (Svájc) 1:15:46 óra
2. Sina Frei (Svájc) 1:11 perc hátrány
3. Linda Indergand (Svájc) 1:19 p h.
4. VAS KATA BLANKA 2:09 p h.(MTI)

Kiemelt kép: Flickr