Nem hisz abban, hogy a járványból sokat tanult volna az emberiség. A túlnépesedést tartja a környezetvédelmi problémák fő okának, a politikusok többségéről pedig nincs túl jó véleménnyel. Interjú Jordán Ferenc hálózatkutató biológussal.
Számíthatunk arra, hogy a járványból tanulunk, esetleg ráébredünk olyan összefüggésekre, amelyeket kiismerve a világ fenntarthatóbb, élhetőbb lesz?
Én nagyobb összegben nem fogadnék erre. A Covid hatalmas ziccer volt arra, hogy megnyomjuk az újratervezés gombot, rájöjjünk arra, hogyan lehet egy következő pandémiát elkerülni, vagy egyáltalán a természethez fűződő viszonyunkat megváltoztatni, okosabban használni a bolygót.
Most mégis úgy tűnik, hogy semmi sem fog változni, visszatér mindenki a korábbi megszokásaihoz, miközben teljesen egyértelmű, hogy az ember és a természet között megromló viszonynak hatalmas szerepe van a járvány kialakulásában.
Nem lehet büntetlenül túlszaporodni, ha egy állatból túl sok van, akkor elfogy a táplálék, elpusztítják más ragadozók, vagy valamilyen betegség gyengíti le. Mi ezeket a támadásokat évszázadok óta ügyesen kivédtük. Eddig. A Covid egy teljesen természetes ökológiai szabályozó mechanizmus, ami alól – érthető módon- most megpróbálunk kibújni, és mindent úgy csinálni, mint korábban.
Korábban is pusztítottak járványok. Nem készültünk fel rá eléggé?
Minden problémának a túlnépesedés a forrása. Ehetetlen élelmiszerekkel tömik az embereket, mert nem lehet hétmilliárd embert prémium sonkával és bio zöldséggel ellátni. Kimerülnek a készletek, leamortizáljuk a bolygót, ennek teljesen logikus következménye a járvány, hiszen a természetes élőhelyek kiirtásával a városba kényszerülnek vadon élő állatok.
Ha pálmaolajat akarunk termelni, hogy legyen olcsó nyersanyagunk az élelmiszeriparnak, akkor az ültetvény érdekében kiírtjuk az őserdőt. A gyümölcsevő denevér nem tud mást tenni, beköltözik a nagyvárosi piac melletti mangófára, és az ürülékével terjeszti azokat a vírusokat, amit bárki elkaphat.
Ezeket az életre veszélyes kórokozókat mi hívtuk meg a környezetünkbe, holott eddig teljesen jól érezték magukat az erdőben.
Oda tarjuk az arcunkat a természet ökle elé, aztán rácsodálkozunk a pofonra. Persze sokat tudunk arról, hogyan lehet egy fertőzést megelőzni, lokalizálni, vagy a kialakult betegséget gyógyítani, de ez nem sokat számít, ha maroknyi ember dönt minden fontos kérdésben. Akiknek korábban kellett a profit és a hatalom, azoknak ezután is kelleni fog.
Kicsi változások sincsenek? A „home office”, vagy a repülőgép jegyárainak az emelkedése? A piac is reagált a járványra, ennek is van hatása.
Én például soha nem rendeltem az egyik áruházlánctól, a járvány alatt megtettem, és azóta is maradt ez a szokás. Kényelmi szempontból is, hülye leszek sorba állni, parkolóhelyet keresni, cipekedni, mikor házhoz hozzák. Ráadásul a környezetet is kímélem.
Kicsit abban reménykedem, hogy a fapadosok megérzik majd a járvány hatását, mert nincs szükség arra, hogy azonnal olcsón a tengerre vigyenek vakációzni bárkit, aki éppen unatkozik.
Ronaldo, Merkel vagy Jane Goodall körbejárják a világot, ami természetes, de azért, hogy egy tucat angol fiatal jól berúgjon Budapesten, és tele okádják a hetedik kerületet, kár repülőgép-üzemanyagot elégetni.
Az ember szeret utazni, felfedezni, nem ezért mentünk el holdra is?
Nem az utazással van a gond, hanem a tömegességgel. Azzal, amikor egyszerre hétmilliárdan érzik úgy, hogy messzire kell utazniuk. Ezt nem bírja el ez a bolygó. Az emberek többsége nincs abban a helyzetben, hogy gyökeresen megváltozzon az életmódja, bár akik megtehetik, egy vékony társadalmi réteg, azok egyre tudatosabbak. A politikusok viszont a tömegek akaratát érvényesítik, hiszen a többségtől kapják a mandátumot.
Mindenképpen az államnak kell példát mutatni? Nálunk most lesz kiemelt fontosságú és költségvetésű Vadászati és Természeti kiállítás, és mindemellett rengeteg támogatást kapnak a horgászok is. Ezek nem elég jó környezetbarát példák?
A klasszikus és hagyományos vadász és horgász természetszerető ember. Kimegy a szabadba, és élvezi a madárfüttyöt. Ezzel nincs is baj, amíg nem válik a jelenség tömegessé. Ma a Balaton sorsát mondhatni, hogy a pecások határozzák meg. És a modern horgásztársadalom már egészen más, mint néhány évtizede.
Teherautónyi felszereléssel érkeznek a mólóra, műanyagszékkel, felfújható zuhanyozóval, elektromos jelzővel ellátott bottal és komoly hangsugárzókkal. Olyan pecást már alig látni, aki csendben ül és hallgatja a békák kuruttyolását.
Amikor Szécsényi Zsigmond elment vadászni, akkor öt vaddisznó és tíz őz került a terítékre, a maiak mészárolnak. Azzal rontunk el mindent, hogy túl lövünk a célon.
Számos kihalással fenyegetett állatot próbálunk megvédeni. Mi a fő szempont?
Nem egyes állatfajokat kell megvédeni, hanem magát az ökoszisztémát. Egy-egy állat vagy növény azért fontos, hogy fenntartsa a működést, a körforgást. Egy kihalófélben lévő trópusi lepke valóban gyönyörű, de ha esetleg kihal, nem vesztünk vele tulajdonképpen semmit.
Egy állat nem önmagáért fontos, a kevésbé illusztris giliszta nélkül nem lesz jó talaj, ő az, aki a többi élőlény számára élhetővé teszi a környezetet.
Akkor lehet ezen elgondolkozni, amikor kihalófélbe kerül egy ragadozó és a prédája is egyszerre, mindkettőt nem lehet szeretni. De a természet ilyen, a rendszerek működését kell óvni, és az ezt biztosító kulcsfontosságú folyamatokat. Ha besárgul valaki, a máját kell meggyógyítani, nem a szoláriumba küldözgetni.
Hazai vizekre evezve a természetvédelem politikai képviselete Magyarországon nem túl erős, van egyáltalán gazdája most a magyar tavaknak?
A világon négy olyan ország van, ahol nincs minisztériuma a természetvédelemnek, és mi közéjük tartozunk. Azért, hogy mi történjen mondjuk a Balatonnal, sok csoport lobbizik: a helyi lakosok, a városi nyaralók, az idegenforgalom, a horgászok, a vitorlázók, a vízügyi szakemberek és persze az ingatlanbefektetők.
Gyakran helyi, provinciális gondolkodású emberek döntenek bizonyos helyzetekben, lényegében törzsi harcok folynak, aki a leghangosabb a kocsmában, az mondja meg, hogy mi lesz. Nincs meg a megfelelő integráció és bölcsesség.
A Fertő-tó és a Velencei-tó is hasonló, csak a méretük miatt a biológiai és a társadalmi folyamatok gyorsabbak, könnyebb körbe építeni, hamarabb tönkre lehet tenni őket.
A közvélemény egy részét nem nagyon foglalkoztatja egy halpusztulásról szóló hír.
Hatvan éve ezt mondjuk mindenre. De nem csak a Fertő-tóval van probléma, hanem a brazil őserdőkkel, a bálnákkal is. Ezek a természetkárosítások összeadódnak. Amikor egy ingatlanfejlesztéshez hatástanulmány készül, általában nehéz belekötni a várható káros hatásokba. A probléma az, hogy a rengeteg fejlesztésnek a hatásai összeadódnak, és ezek együtt már sokat számítanak.
A kicsi változások tovább gyűrűznek, ha a Fertő-tavat tönkre tesszük, a költöző madarak máshol fognak megpihenni, megbolydul a rend, esetleg Afrikában fog éhezni egy ragadozó. Nem csak az orrunkig kell tekinteni.
Van olyan kutató kolléga, aki azt mondja, hogy a Balaton, a magyar tenger, az csak a mi dolgunk, annak az ügyeibe ne pofázzanak bele a németek, vagy az osztrákok. A tengerbiológusok szokták azt mondani, hogy a tengeri természetvédelemnek az a nagy átka, hogy a tengerek akkorák, hogy sok ország partjait nyaldossák, így senki sem érzi a magáénak a felelősséget. Az ökológiában felmerülő kérdéseket általában nem lehet lokális kezelni, és ha nehezen össze is jön a globális összefogás, sokszor a szándék szintjén marad, mindig van, aki felmenti magát a döntések betartása alól.
A politikusok egészen együgyű módon tudnak viselkedni, elég a kyotoi protokollra, vagy Japán tudományos célú bálnavadászatára gondolni.