Korábban nem tapasztalt mértékű lótuszvirágzás várható a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben, a szakemberek tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítették a gyökértörzseket, amely ideálisnak bizonyult a vízinövény számára – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pénteken az MTI-vel.

Több évnyi próbálkozás után tavaly sikeresen telepítettek lótuszokat az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó Nemzeti Botanikus Kertbe, ahol a szakemberek most korábban nem tapasztalt gazdagságú lótuszvirágzásra számítanak – olvasható a közleményben.

Mint írják, az indiai lótusz Kelet-Ázsiában nagy népszerűségnek örvendő, a meleg tavakban, valamint a csendes vízű holtágakban élő növény, amely szép küllemének és sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti sikerét. Amellett, hogy virágzáskor különlegesen szép látványt nyújt, többek között az élelmiszeriparban és high-tech anyagok gyártásánál is hasznosítják. Virága jól megkülönböztethető a tündérrózsákétól, melyek szintén most virítanak teljes pompájukban a tavak víztükrén úszva, ugyanis a lótuszvirág hosszú nyele mindig kiemelkedik a vízből.

Évek óta próbálkozunk a telepítésükkel, kerestük e kényes szubtrópusi növény számára a megfelelő élőhelyet a kert tórendszerében, de eddig nem jártunk sikerrel. Tavaly új helyre, a Nagy-tóba telepítettük a rizómákat, egy méter mélyen a tápanyaggazdag iszapba, és úgy látszik, most megtaláltuk a növény számára az ideális élőhelyet. Az enyhe tél is hozzájárult a sikeres teleléshez, és most bimbók tömege emelkedik ki a víz felszíne fölé

– idézi a közlemény Lunk Gergelyt, a Nemzeti Botanikus Kert főkertészét.

A Nagy-tó partjáról jól megfigyelhető egy különleges jelenség is. A hamvaszöld lótuszlevelek mindig feltűnően tiszta felszínén a vízcseppek csillogó gömbökké formálódnak. Ennek a ritka látványnak a hátterében a levelek kékesszürke, víztaszító viaszrétege áll. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok bebizonyították, hogy a hidrofób viaszkristályok durva felületűek, ezért a víz nem tapad meg rajtuk, hanem gyöngyként lepereg.

Ezt az úgynevezett lótusz-hatást használják fel az iparban a legújabb öntisztuló high-tech anyagok gyártásánál.

Vácrátóton a kert gazdag trópusi gyűjteményének otthont adó üvegházak is kinyitottak, így a Nagy-tóban éppen most nyíló lótuszvirágok mellett többek között a dél-amerikai származású golgotavirágok több faját és fajtáját is megtekinthetik a látogatók.

Kiemelt kép: Pixabay