A Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP közös közleményét változtatás nélkül tesszük közzé.

„Mint ismeretes, az elmúlt napokban a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legkomolyabb lehallgatási botrányára derült fény, amely hatalmas felháborodást váltott ki a magyar társadalomban. A tizenhét ország tényfeltáró újságíróinak összehangolt oknyomozó munkájával felderített információk Magyarország vonatkozásában arra a következtetésre jutottak, hogy az Orbán-kormány több száz magyar állampolgárt – köztük független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket, ügyvédeket – figyelhetett meg, hallgathatott le. Az ügyet felderítő újságírók közölték azt is: mindez a megfigyelt személyek mobiltelefonjára telepített, Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel történhetett meg.

A lehallgatási botrány kirobbanását követően az Orbán-kormány miniszterei egymásnak ellentmondó, mismásoló nyilatkozatokat adtak, nem cáfolva a Pegasus alkalmazását.

Ennek nyomán a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János jövő hétfőre összehívta a testületet, tisztázandó a súlyos, példátlan kémbotrány állításait, magyarázatot várva a megjelent információkra. Két miniszter, Pintér Sándor és Szijjártó Péter jelezte is, hogy zárt ülésen ugyan, de hajlandóak a feltett kérdésekre válaszolni.

Ez nyilvánvalóan komoly jelentőséggel bír az igazság felderítésében. Fontos, hogy a magyar állampolgárok megfelelő válaszokat kapjanak az eddig felvetődött kérdésekre, ahogyan elengedhetetlen annak megállapítása, történt-e bárminemű visszaélés az Orbán-kormány részéről.

Válaszokat várunk az alábbi kérdésekre:

· Megvásárolta, illetve használta-e valamelyik hazai szakszolgálat a Pegasus nevű megfigyelőprogramot?
· Adott-e engedélyt az Orbán-kormány jelenlegi igazságügyi minisztere vagy valamelyik hivatali elődje újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szembeni titkos információgyűjtésre?
· Adott-e engedélyt Varga Judit beosztottja, Völner Pál parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes újságírókkal, ellenzéki politikusokkal szemben történő titkos információgyűjtésre?
· Tudott-e Orbán Viktor arról, hogy független újságírókat, ellenzéki politikusokat, üzletembereket és ügyvédeket hallgattak le az elmúlt években Magyarországon?
· Jelenleg is tartanak-e a lehallgatások?

Ezúton felszólítjuk a parlamenti bizottság kormánypárti tagjait, hogy ne akadályozzák az igazság kiderülését, és menjenek el a Nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésére! Ha ennek nem tesznek eleget, akkor azt beismerő vallomásnak értékeljük, ennek nyomán vállalniuk kell a felelősséget.”

Kiemelt kép: Pixabay