Valóra vált álom, ami mindenkit boldogabbá tesz – írja Facebook-oldalán a Zöld Műhely Alapítvány.

A civil szervezet beszámolója szerint a közösségi kert létrehozását Terézváros alpolgármestere kezdeményezte, Temesvári Szilvia március elején kezdte verbuválni a kertészeket, április elején már a helyükön álltak az ágyások, majd megérkezett a termőföld és helyükre kerülhettek a facsemeték. A hónap végén került sor a sorsolásra, a 30 ágyás gondozása kapcsán 66 jelentkező közül kellett végül kiválasztani a legrátermettebbeket.

Májusban végre birtokba vehették a rájuk bízott zöldet a kertgazdák, és el is kezdődött a munka: földdel, gombakomposzttal, hansági tőzeggel töltötték fel a kerítést képező ágyásokat, majd beültetésre kerültek a bogyós gyümölcsök, a málnafajták, fekete ribizli, piros ribizli és természetesen a szeder. Minden ágyásba került beforgatásra szánt gombakomposzt, és kikelt a korábban bevetett mustár, amelyet zöldtrágyának lehet majd használni.

Közösségi kert Terézvárosban:valóra vált álom, ami mindenkit boldogabbá tesz Terézváros alpolgármestere, Temesvári…

Közzétette: Zöld Műhely Alapítvány – 2021. július 9., péntek

Borítókép: Facebook/ Zöld Műhely Alapítvány