A Ku Maloob Zaap olajmező a Mexikói-öböl déli részének közelében helyezkedik el, és egy vízalatti olajvezeték törése miatt szabályosan úgy festett, mintha megnyílt volna a pokol kapuja a hullámok alatt. A területen a kitermelést a mexikói állami vállalat, a Petroleos Mexicanos végzi, és innen származik az ország olajkitermelésének 40 százaléka – írja a Rakéta.hu.

 A lángok 5 órán át dühöngtek, mire sikerült mindent eloltani, személyi sérülés pedig szerencsére nem történt. A lángokat nitrogénnel próbálták meg kontrollálni, az érintett vezetéket pedig lezárták, és jelenleg vizsgálják, hogy mi állhat a vezeték meghibásodásának a hátterében. Habár most tehát nem történt sérülés, azért a Pemex múltja messze nem makulátlan ebből a szempontból: 2010 és 2017 között körülbelül 100 ember halt mega Pemexhez köthető tűz vagy robbanás miatt. Ráadásul a Pemex még pénzt is veszít a Ku Maloob Zapp-ban folyó kitermelésen, mivel a vállalat úszik az adósságban, és ezért nem tudja modernizálni a technológiáját, ami miatt évről évre kevesebb hordót tud csak kitermelni.

A borítókép illusztráció: Pixabay/raggio5