Ön hajolt már le, hogy más után fölvegye, és a kukába dobja a csokipapírt, vagy az üdítős dobozt? És ilyenkor bosszankodott magában, hogy milyen felelőtlen az, aki egyszerűen a földre hajítja azt, amire már nincsen szüksége? De azt azért ugye meggondolná, hogy az eldobott szájmaszkot is megfogja-e? Vagy hogy a patakból halássza ki a PET-palackot? És ha építési törmeléket találna egy városszéli, elhagyatott helyen? Nos, vannak, akik ezeket is megteszik, méghozzá a saját szabadidejükben. A Very Important Planet olyan civileket mutat be, akik rendszeresen gyűjtik mások hulladékát.

Bekapcsolódni és megfertőződni”

Vajda János, a Mindenki Szentendréje Egyesület aktivistája, arról mesélt a Very Important Planetnek, hogy sosem volt szemetelő típus, de még 2-3 évvel ezelőtt is ostobaságnak tartotta a szemétszedést. Improduktívnak érezte, mert azt gondolta, hogy ha mások után föltakarítja a hulladékot, azok újra eldobálják majd, így sosem lesz vége a folyamatnak. Aztán találkozott egy helyi kisgyermekes anyukával, aki a városszéli, egyébként helyi védettséget élvező Dera-patakra szervezett egy akciót. Vajda János pedig csatlakozott hozzá.

Mikor szembesült azzal, hogy egy patakot nem is olyan könnyű takarítani, házilag barkácsolt egy hosszú, kampós rudat, amelynek a segítségével könnyebben ki lehet emelni a vízből a palackokat, de akár a gumiabroncsokat is.

Halászás a zavarosban. Fotó: Vajda János

Azóta ezzel jár szemetet szedni, sőt, már elméleti szinten is komolyan foglalkozik ökológiai problémákkal, és ezt tartja a legfontosabb aktivitásának.

„Szonja azt mondta, hogy ő megy szemetet szedni. Hívott, de kijelentette, hogy ő biztosan megy, ha egyedül van, akkor is. És ez jó, ezt így kell csinálni. Alapított egy csoportot is az egyik közösségi portálon, mindig meghirdette ezeket az alkalmakat, és végül egyre többen lettünk. Ez a szervező erő: tudomást szerezni róla, bekapcsolódni és megfertőződni.”

Szentendrén egy 15-20 fős társaság már heti rendszerességgel jár különböző helyszínekre, hogy összeszedje a mások által lerakott, eldobott hulladékot.

A csoportot pedig gyerekek is kísérik, Vajda János unokái is voltak már a nagypapájukkal ilyen programon, és rendkívüli módon élvezték.

A patakban találtak már gyerekjátékokat, hintalovat, babákat, hungarocellt, pelenkát, számítógép-alkatrészeket, cipőt, karácsonyfát is, de a legfeltűnőbbek a víz felszínén sodródó, itt-ott elakadó műanyag palackok.

Gyűjtemény. Fotó: Vajda János

„Szerintem, akik a vízbe dobják a cuccaikat, azoknak másképp jár az agyuk. Ők arra gondolnak, hogy csak itt ne lássam, majd a víz elviszi. A Dera több településen folyik keresztül, csak feltételezni tudjuk, hogy a helyiek szemetelik tele. De a közeli Kő-hegy lábához teherautóval is hordják a hulladékot. Ezeknek az embereknek kellene megváltoztatni a gondolkodását.”

Vajda Jánosnak más megoldási javaslata is van: szerinte az angol mintát kellene követni, ahol nem költségtérítéses a szemétszállítás.

Ez nem azt jelenti, hogy ingyenes, hiszen a szemétdíj valamelyik adóba bele van építve. De nincs külön fizetnivaló, a szolgáltató elviszi az összes olyan hulladékot, amelyek a településen élők kihelyeznek a kapujuk elé. Vajda János úgy véli, így lehetne elkerülni azt, hogy a lakóknak „ügyeskednie” kelljen.

A sok szemét még többet vonz”

Tóth-Kalló Éva már 8 éve tagja a Maradjanak a Fák a Rómain nevű civil szervezetnek. És bár elsősorban árvíz- és természetvédelemmel foglalkoznak, illetve az evezős életet népszerűsítik, az utóbbi években rendszeresen szerveztek szemétszedő akciókat is a Duna óbudai partszakaszán.

Szűrés. Fotó: Tóth-Kalló Éva

„Szerettünk volna többet tenni a lakókörnyezetünkért, és láttuk, hogy a Rómain nagy szükség van a szemét összegyűjtésére. Tudjuk, hogy tűzoltás, de ha nem szedjük, akkor a sok szemét még többet vonz. Mivel sokan végezzük együtt, közösségi programként próbáljuk megélni, és a megoldandó feladatot látni benne. Így csak néha érezzük azt, hogy elvesztettük a hitünket az emberiségben.”

A civil szervezet aktivistáinak az a meggyőződése, hogy a szemetelést valahogy mindenképpen szankcionálni kellene.

Szerintük a Rómain akár egyfajta parkőr is tevékenykedhetne, aki bejelenthetné, ha ilyet tapasztal. Egyébként idén tavasszal 23 aktivistával a Szentendrei-sziget csúcsára is feleveztek, hogy a vízügy területéhez tartozó, a szárazföldről nem megközelíthető partszakaszt megtisztítsák. Az akciót már régóta tervezték, mert úgy számolnak, hogy egy következő árvíz könnyen a Rómaira sodorhatja az ott évtizedek alatt felhalmozódott hulladékot.

Vízparti. Fotó: Tóth-Kalló Éva

„Papucsot, ruhát, hűtőt, rengeteg hungarocellt, műanyag és üvegpalackokat is találtunk, köztük olyat is, amelyet már 10 éve kivontak a forgalomból. 2,5 kilométerből 500 méternyit tudtunk kitakarítani. 80 zsák szemét gyűlt össze, ebből 60 műanyag hulladék volt, amit egy újrafeldolgozó üzembe szállítottunk. Terveink szerint folytatni fogjuk az akciót, hiszen hosszú még a partszakasz.”

Gyűlölök szemetet szedni”

Ezzel kezdte az interjút, pedig nap mint nap a környezetünket elborító szenny és mocsok ellen küzd. Kertész Balázs szakmáját tekintve környezetmérnök, így szakértőként került a hulladékmentesítéssel foglalkozó civilek közé. Mostanra azonban már gyakorlatilag ez lett a főállása. A hulladekvadasz.hu nevű internetes oldalt, ami tulajdonképpen egy országos bejelentő platform, 6 évvel ezelőtt hozta létre. Segítségével azóta 10 ezer köbméternyi illegálisan lerakott hulladékot mozgattak meg.

A közösségi oldalakon pedig több mint 10 ezren követik a tevékenységüket.

A portál üzemeltetője a Very Important Planetnek azt mondta, hogy a legfőbb céljuk – meglepő módon – nem a területek megtisztítása, hanem a szemléletformálás.

Zsákmány. Fotó: Kertész Balázs

„Utálom felszedni másnak a szemetét, de rá vagyok kényszerülve, hogy megtegyem, ha szükséges. Például ha az illetékes hatóságok nem reagálnak, és a környéken élők sem aktívak. Velük kell láttatni, hogy mekkora koszban élnek. Példát mutatok, hogy még akkor is lenyúlok más szemete után, ha gyűlölök lenyúlni érte.”

Kertész Balázs társaival legutoljára április végén a Balatoni út környékén takarított ki egy területet.

Mivel a környéken nincs hulladékgazdálkodás, életvitelszerűen nem is lehetne ott élni, mégis sokan ezt teszik.

10 önkéntes két hatalmas konténert töltött meg szeméttel, az abroncsokat pedig egy olyan gumis cég szállította el, akik vállalták a hasznosítását is. Kertész Balázs azt mondta: a helyiek közül egy házaspár állt be segíteni.

„Úgy láttam, hogy elsősorban a saját szemetüket szedték, és tulajdonképpen a mi hatásunkra tették rendbe a portájukat. Mi egyszerűen, közérthetően, de akár szakmai érvekkel alátámasztva is el tudjuk nekik magyarázni, hogy a saját gyerekeiket betegítik meg, ha szemetes a környezetük. Úgy gondolom, működik a példamutatás, nem hiszem, hogy ezek után is kihordják majd a zöldbe a hulladékot.”

Stratégia. Fotó: Kertész Balázs

Társaival egyébként azt tapasztalták, hogy a koronavírus-járvány alatt meghirdetett karantén idején exponenciálisan megnőtt a lerakások száma és mennyisége is.

A Covid-hulladék miatt ráadásul veszélyesebbé is vált a szemétszedés.

Kertész Balázs hangsúlyozta: örül, hogy eddig megúszta a baleseteket, hiszen bármikor belenyúlhatott volna egy éles tűbe, sőt, hepatitis-fertőzést is kaphatott volna, ha munka közben elvágja a kezét. De azt is kiemelte, hogy ők általában 20-30 köbméteres lerakásokhoz mennek ki konténerrel, ami nem ugyanaz, mintha PET-palackokat gyűjtenének egy műanyag zsákba. És bár már sok száz szemétszedésen van túl, még mindig indulatokat váltanak ki belőle a szemetelők.

„A nyugdíjas nénit, aki azon akar spórolni, hogy nem fizet hulladékgazdálkodási díjat, és valahol elszórja a kis szemetét, sajnálom.

De a legtöbb esetben nem ez történik. Jellemzőbb, hogy mondjuk egy belvárosi fürdőszoba-felújítás után a vállalkozó azt is felajánlja, hogy néhány ezer forintért elviszi a zsákokat, és általában ezek végzik a O-ás körgyűrűn. Ez olyan bűn, amit meg kellene torolni.”

Borítókép: Vajda János