Rogán Antal és a kormány nem visszakoztak az autópálya-koncesszió kiírásától a Párbeszéd közleménye szerint. Ezért a párt előválasztási jelöltjei országszerte aláírásgyűjtésbe kezdenek a koncessziós tender visszavonásáért, hogy a hatalom embereivel az emberek hatalmát állítsák szembe, a kiváltságos 1 százalék akaratával a 99 százalék érdekét
.

Mint a közlemény fogalmaz: a Párbeszéd korábban már benyújtott egy határozati javaslatot az autópálya-koncessziós tender visszavonásáért, és a Karmelita kolostorhoz is kivonult, hogy követelje: a kormány ne titkolózzon tovább, hanem hozza nyilvánosságra a közérdekű adatokat. Azt írják:

Mindezeken felül felszólítottuk Rogán Antalt és Varga Mihályt, hogy tegyék közzé a koncesszió kiírását alátámasztó háttérszámításokat is. Ez példátlan, ugyanis még a Paks 2-beruházásnál is megismerhettük a tervek, tanulmányok egyes részleteit. Varga Mihály tehát ahelyett, hogy Surányi György elképzeléseit bírálja, inkább ismertesse a kormánydöntést megalapozó számításokat, szakmai indokokat. A koncesszió általi vagyonkimentés tízezer milliárd forintba, két és fél Paks 2 árába kerül majd a magyar adófizetőknek. A hasznot pedig nem az utak felújításában, nem a fenntartható közlekedés fejlesztésében fogjuk viszontlátni: az a kiszemelt győztesek zsebében landolna majd. Az úthálózat állapotának romlása mellett az autópályamatrica-díjak is emelkedni fognak.

A Párbeszéd ezért aláírásgyűjtést indít a tender visszavonásáért, amivel az emberek akaratának érvényesítését szorgalmazza. Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje pedig az Európai Bizottsághoz fordul, hogy az indítson kötelezettségszegési eljárást a koncessziós pályázat miatt a magyar kormány ellen. A Párbeszéd és Karácsony Gergely legkésőbb a 2022-es kormányváltáskor megsemmisíti az eszement sztrádakoncessziót.

A petíció itt érhető el: https://parbeszedmagyarorszagert.hu/urlap/el-kezekkel-az-autopalyaktol

Kiemelt kép: Pixabay