Ha rendelkezésre állnak a szükséges források, már 2022-ben megkezdheti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az 1-es metróvonal felújításának tervezését. A kivitelezés 2024 után indulhat, a tervek szerint korszerűsítik és meghosszabbítják Európa első földalatti vasútvonalát.

A BKK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2021. március 25-i ülésén döntöttek arról, hogy a kormány biztosítja a millenniumi földalatti vasút felújításának megtervezéséhez szükséges forrásokat. A munka a támogatási szerződés aláírása után kezdődhet.

A kiviteli tervekre váró beruházás legfontosabb elemei között szerepel új, korszerű járművek beszerzése, a metróvonal meghosszabbítása mindkét irányba, az átszállási lehetőségek fejlesztése, valamint a vonal akadálymentesítése.

A BKK közölte, az új szerelvények a tervek szerint egyterűek, légkondicionáltak, négy méterrel hosszabbak, valamint halkabbak lesznek.


    A metróvonal északon, Zuglóban az M3-as autópálya bevezető szakasza mellett vezetne a Kassai térig, majd a második ütemben – a felszínen haladva – elérné a külső körvasutat, ahol nagy befogadóképességű P+R parkolót alakítanának ki. A belvárosban a Vigadó térig hosszabbítanák meg vonalat, ahol át lehet szállni a 2-es villamosra. Cél továbbá, hogy könnyebben elérhető legyen az 1-es villamos is, ezért a Hungária körútnál új állomást létesítenének.

A közleményben megjegyezték azt is, hogy a stratégiai tervezési feladatokat – európai uniós források felhasználásával – a BKK végezte el nyílt közbeszerzési pályázaton kiválasztott hazai tervezőirodák bevonásával. (MTI)

Kiemelt kép: Flickr