Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták – írja a Picup.hu.

A 2020-as év adatait a korábbi évek adatsoraival összehasonlítva megfigyelhető a növekvő tendencia, melyet a COVID-19 járvány kitörése és a válaszlépésként adott lezárások sora tovább erősített, mivel sokan kényszerültek rá, hogy így tartsák a kapcsolatot szeretteikkel, intézzék ügyeiket, vagy éppen szórakoztassák magukat.

2020-ban az EU-ban, a 16-74 év közöttiek 88 százaléka internetezett az utolsó 3 hónapban, a listavezető Dánia, a sereghajtó pedig Bulgária. Hazánkban az arány 85 százalék, ami kicsivel marad el az uniós átlagtól.

A 65 év feletti korosztályt vizsgálva, nagyobb különbségek tapasztalhatók az egyes országok között. Az uniós átlag 61 százalék, ezt jelentősen meghaladja az időskorú internetezők aránya Dániában , Luxemburgban és Svédországban.  A lista végén Bulgáriát, Horvátországot és Görögországot találjuk.

Magyarország elmarad valamelyest az uniós átlagtól, az előző évhez képest azonban jelentős javulás tapasztalható.

Borítókép: Pixabay/Firmbee