Az idegenhonos kajszilevéltetű károsítja a fát, a termést, és egy veszélyes növényi betegséget, a kajszihimlőt okozó vírust képes aktívan terjeszteni. Annyira gyakorivá vált, hogy a levelek fonákján található telepeire szinte bárhol ráakadhatunk, ahol kajszifák vannak – írja a 24.hu.

A kajszi, kajszibarack vagy sárgabarack itthon is az egyik legkedveltebb gyümölcs, a magyar háztartások szinte mindegyikében megtalálhatunk pár üveg kajszilekvárt. Sőt, sokunknak ez jelenti a nagybetűs baracklekvárt, a nagymamáét. Arról nem is beszélve, hogy az ember azért a gönci barackpálinkából sem tölt akárkinek.

Maga a gyümölcsfaj Kínából származik, de ma már a világ számos táján, elképesztő fajtagazdagságban nevelik. Magyarországon viszont nem árt megbecsülni, hazánk ugyanis a gazdaságos termeszthetőségének az északi határán fekszik, a tavaszi fagyok gyakran elviszik a termés jelentős részét.

Az új kártevő már csak azért is képes komoly károkat okozni, mert hazai körülmények között a kajszin a levéltetvek kifejezetten ritkán szaporodtak fel, ellenük külön nem szoktak védekezni. Mostantól azonban muszáj lesz erre a kártevőre is figyelni a gazdaságokban, valamint a kertekben álló fák esetében egyaránt.

Borítókép: Getty Images