Jakál Adrienn soproni önkormányzati képviselőként a Fertő tavi állami beruházások elleni küzdelem során szerzett magának országos hírnevet. Az ifjú településmérnök szerint a népszerű nyugat-magyarországi város is sokkal jobb hely lehetne, de hiányzik a komplett tervezés, a hivatalos statisztikák ellenére túlnépesedett a város, nyomasztóan magassá váltak az ingatlanárak, a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz, az új építések nem az embereket szolgálják. Úgy látja, egyre többen elégedetlenek a rendszerrel, a Fertő tó természeti környezetének lerombolása pedig mindenkit mélyen megérintett. A Párbeszéd elnökségi tagja országgyűlési képviselőként dolgozna tovább a térségért: 2022-ben, kormányváltás esetén azonnal leállítják a folyamatot, és egy természetközeli, a többség akaratának megfelelő fejlesztést valósítanak meg.

Sopront és környékét hagyományosan vonzó helynek tartják szerte az országban. Milyennek látja közelről?

Sokkal élhetőbb lehetne, hiszen súlyos hiányosságokkal küzd. A lakosság megnövekedett létszáma miatt az ingatlanbiznisz is jobban elterjedt, de az infrastruktúra ezt nem tudja követni. Látványos beruházásokat lehet látni a térkövezéstől az uszodaépítésig, de olyan fejlesztéseket nem, amelyek megoldanák az egyre nagyobb lakosság valódi problémáit, hiszen Kelet-Magyarországról sokan ide költöznek. Az ország keleti és nyugati területei között tapasztalható jelentős különbségek elszenvedői lettünk. Ahogy magára hagyta a Fidesz a keleti országrészt, azzal egyidőben jelentek meg nálunk a problémák . Egyre többen jönnek, de egy országos problémát nem lehet itt helyben megoldani, csak országosan, a leszakadó régiók támogatásával.

Jól jött a segítség. Fotó: VIP

Sopron célja az ezredforduló után is az volt, hogy ötvenezer lakosú maradjon, ne duzzadjon nagyobbra. Nagyon megváltozott?

A statisztikai adatokból nem lehet kiindulni, hiszen sokan nincsenek bejelentve. Sopron és környékének a népessége mindenesetre elég jelentősen megnövekedett. Az ebből adódó problémákkal együtt egyre feszültebb a helyzet. Megjelentek a munkásszállók, megjelentek a munkások számára egy-egy hétre kiadandó ingatlanok. A munkásszállókon élők száma jóval nagyobb lett, a város életét látva az az érzésünk, a népességre vonatkozó hivatalos statisztikák nem valósak.

Amikor Ausztriában éppen munkaszüneti napot tartanak, és mindenki itthon van, olyanná válik a forgalom, mint Budapesten.

Hogyan viszonyul ehhez a városvezetés?

A jelenlegi vezetők jövőképe a turizmusra épül, és közben nem kezelik a kialakult helyzetet. A kormánypárt politikusai szerint Ausztria közelsége vonz ide mindenkit, de szerintem nem ez a fő ok. Sokkal inkább az, hogy Kelet-Magyarországon kevés a munkalehetőség a valódi megélhetéshez. Közben a soproni ingatlanárak lassan elérik Ausztria szintjét, így eljön majd a pillanat, hogy nem éri meg itt vásárolni. Folyamatosan épülnek a társasházak, lakóparkok, közben családi házat már nem lehet venni 30 millió forint alatt, panellakás pedig nincs már húszmillió alatt. Nagy szükség lenne önkormányzati bérlakásokra, felújításokra, újak építésére, ami régóta nem történt meg. A brutális ingatlanárak miatt a fiataloknak nagy segítség lenne. Közben hiányzik a komplett tervezés is, zsúfoltak a háziorvosi rendelők, kevés az óvodai férőhely, rosszak az útviszonyok. Céljaim között mindenképpen szerepel ezeknek a problémáknak a megoldása.

Mennyire zöld Sopron?

A Fidesz nem szereti a zöldet, a Várkerületen a térkövezéssel olyan viszonyok alakultak ki, hogy kánikulában megsül rajta a tojás. Közösségi rendezvényteret akartak itt létrehozni, de ezt másra nem is lehet már használni, senki nem fog nyolcvan fokban üldögélni itt. Nagyon félő, hogy a Széchenyi tér is hasonló sorsa jut, és az ottani több évtizedet megélt fákat lecserélik térkövekre és gizda facsemetékre. A Lőverek szívében a Hotel Marónit lebontásra ítélték, 700 fős konferencia-központot terveztek a helyére. Egyet értek azzal, hogy valamit kell kezdeni a helyzettel, de az erősen kétséges, hogy egy konferencia-központ a legjobb megoldás. Sokkal nagyobb szükség lenne olyan fejlesztésre, ami az itt élőknek hasznos, ami örömet jelent a számukra.

Konferencia-központot lehet már találni a városban, és az sincs kihasználva, viszont a zöld területeink igencsak fogyóban vannak.

De már meg lehet közelíteni Sopront.

Az M85-ös valóban elkészült, miután három választás is eltelt azóta, hogy a kormánypárt hirdetni kezdte az építését. Most már tovább épül Ausztria felé a határig, ez lesz Magyarország legdrágább négy kilométere, mert furcsa okok miatt csak olyan útvonal volt megfelelő, amelyhez alagutat is kell fúrni. De például Ausztriával – többek között lakossági tiltakozást kiváltva – nem lesz közvetlenül összekötve. Sajnos elmondható: egy beruházásra sem jellemző, hogy csak az embereket szolgálná és ne kötődne valamilyen módon a NER-hez. Az új uszodát Tiborcz István egykori üzlettársa a 2018-as becsült összeghez képest háromszoros áron építette meg. A fenntartási költsége sem lesz kicsi: a kérdés az lesz, hogy ki fogja és hogyan kifizetni?

Segítség a rászorulóknak. Fotó: VIP

Milyen esélyt lát a Fertő tó természeti környezetének megmentésére?

2022-ben kormányváltással azonnal leállítjuk a folyamatokat. A cölöpházak lerombolásávál már most is olyan károkat tettek, melyeket nem lehet helyrehozni. A cölöpházakat már nem lehet visszaépíteni, de olyant még ki lehet hozni a területből, ami nem luxus, aminek megvan a maga régies hangulata, miközben modern is. Szálloda, ökocentrum nem való ide. 2022-ben pedig, kormányváltás után azért is fogok dolgozni, hogy egy olyan fejlesztés valósuljon meg, amely a többség akaratát tükrözi.

Mennyire lehet megszólítani a soproniakat a hasonló ügyekkel, azt is figyelembe véve, hogy a város fideszes fellegvárnak számít?

Úgy érzem, egyre könnyebb, mert az ingázókat is beleértve mindenki érzi, látja, mi történik a környéken. A Fertő tó esete gyakorlatilag minden embernél kiverte a biztosítékot. Az itthon dolgozók közül pedig sokan a járvány alatt a bőrükön tapasztalták, hogyan hagy magukra embereket a kormány.

Nem elégedettek a soproniak sem a rendszerrel.

A környékbeli településeken is hasonló helyzetet tapasztaltam, hasonló dolgokról számolnak be az emberek. A központi tereket felújítják ugyan, térkövezéseket lehet látni. Azt elismerem, szépek is a települések. De nem elég az utakat kijavítgatni, átadni. Ma, a 21. században, amikor a klímaválság az egyik legnagyobb kihívásunk, amivel szembe kell néznünk, a közösségi közlekedés fejlesztése egyszerűen elengedhetetlen. Persze nem kell öt percenként járniuk a buszoknak. De mindenképpen ösztönözni kell az embereket, hogy autó helyett mondjuk inkább busszal vagy akár vonattal közlekedjenek.

Mennyire népszerű kerékpározás?

Sokan használják kirándulásra, de a városon belül kevesen ülnek rá, inkább autóba szállnak. Reggel és délután is rendre kialakul dugó, különösen akkor, ha Ausztriában munkaszüneti napot tartanak. A légszennyezés mértéke nem egyszer magas, rendszeresen figyeljük. Már sokkal egészségesebb lehetne az is, ha többen busszal közlekednének autó helyett, hiszen tisztában vagyok vele, hogy sokan nem tudnak gyalogolni, vagy kerékpározni. Van itt feladat bőven, a pénz is meg lenne rá, mivel a kormány nem sajnálja a látványberuházásaira ebben a régióban. Csak másképp kellene elosztani.

Ünnepi segítség. Fotó: VIP

A Párbeszéd társelnökei közül Karácsony Gergely szerint Ön önkormányzati képviselőként bizonyította, hogy tudja miként kell egy közösséget képviselni. Szabó Tímea szerint a Fertő tó megóvásáért küzdve is megmutatta azt az elszántságát, amivel Ön tudja a legnagyobb eséllyel legyőzni a Fidesz jelöltjét, Barcza Attilát. Honnan ez a hozzáállás?

Tősgyökeres Soproniként pontosan látom, hogy az elmúlt időszakban hogyan változtatta meg a politika Sopront és környékét. Láttam, hogy azokat, akik rászorulnak, mennyire könnyen kihasználja a rendszer. Aztán mennyire könnyen mindent elveszíthetnek és nincs segítség. Közben borítékok osztogatásával remekül működik a rendszer, bármit el lehet érni. Amikor az ember az alsóbb szinteken is látja a korrupciót, a haveri rendszert, eldöntheti, hogy tűri vagy szembefordul vele és tesz ellene valamit. Én a tettekben hiszek.

Egyszerűen nem tűrhetjük, ahogy ez a rendszer semmibeveszi az embereket.

Kezében tartja a hivatalokat, közben pedig közpénzekből híznak a haverok. Én úgy gondolom, kötelességünk felszólalni mindezek ellen. Hiszem azt, hogy a jövő csak és kizárólag zöld lehet, és azért, hogy Sopron és környéke újra olyan élhető legyen, mint régen, csak az emberekkel közösen tudunk tenni. Nekem nincsenek ígéreteim, nekem céljaim, feladataim és hitvallásom van.