A Pilisi Parkerdő több mint 1600 köbméter, azaz 19 kamionnak megfelelő mennyiségű hulladékot szállított el a Nagykovácsi, Budapest X. és XVII. kerülete térségében lévő erdőkből a tavaly ősszel elindult Tisztítsuk meg az országot! program keretében.

A parkerdő az MTI-vel azt közölte: a felszámolt illegális hulladéklerakókban – feltehetően a lakott területek közelsége miatt – az építési hulladék és a gumiabroncs „vezetett”, előbbi tette ki az összes szemét 70 százalékát. A második leggyakoribb gumiabroncsból 240 köbmétert szedtek össze az erdőkből, míg a harmadik a szilárd ipari lom – megunt, elromlott és kidobott készülékek, berendezések – volt, ebből 183 köbmétert távolítottak el. A kommunális hulladék mennyisége 66 köbmétert tett ki. A munkálatok során az erdészek 4 köbméter palát is találtak, amely veszélyes hulladéknak minősül, rákkeltő azbeszttartalma miatt.

Az erdők megtisztítása során több helyen növényzettel már teljesen benőtt szeméthalmokra bukkantak.

A közleményben megjegyzik, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által koordinált programba kapcsolódva a Pilisi Parkerdő előzetesen a ténylegesnek töredékére, 570 köbméterre becsülte az illegális hulladék mennyiségét. Mivel az illegális szemétlerakók a leghatékonyabban a megelőzéssel szüntethetők meg, ezért a Pilisi Parkerdő több sorompót és tiltó táblákat is kihelyez a legveszélyeztetettebb területekre, hogy megakadályozza a behajtást és a hulladék lerakását.

A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évente 25 millió látogatást regisztrálnak, ami a járvány időszakában még nőtt is.

Ez különösen hangsúlyossá teszi a hulladékmentesítés fontosságát. Szomorú tapasztalatnak nevezték ugyanakkor, hogy míg a természetjárók egyre környezettudatosabbak és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, addig az illegálisan kirakott hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő.

Kiemelt kép: Pixnio