Gér Mihály a sajtószabadság korlátozása miatt hagyott fel újságírói tevékenységével, és vállalt közéleti szerepet. A Párbeszéd albertirsai önkormányzati képviselője adományozással segíti a környéken élő szegényeket, a karitatív tevékenységhez saját ingatlanját ajánlotta fel. Amikor nem politizál, gyermekotthonban dolgozik, pszichológusként. Interjú.
A politikusok új generációjához tartozik. Miért választotta ezt a pályát?
Egész életemben a szabadabb, baloldali, liberális értékeket tartottam magaménak. Remek tanáraim voltak főiskolai és egyetemi tanulmányaim során, többek között Tamás Gáspár Miklós, Szerdahelyi István, Bajomi-Lázár Péter, Martin József Péter és Karácsony Gergely, ők meghatározóak voltak a közéleti látásmódom kezdeti alakulásában. Újságíróként igyekeztem a tőlük tanult elvek szerint, objektívan és függetlenül szerkeszteni az Albertirsai Híradót, ahonnan a kormánypárti képviselők végül emiatt elmozdítottak.
Munkásságom legfelemelőbb pillanata volt, amikor a lakosság nagy része mellém állt, aláírásgyűjtést és tüntetést is szerveztek azok az olvasók, akik szerették a lapot, de mindezek ellenére sem hosszabbították meg a szerződésemet.
Később megpróbáltam létrehozni a piaci alapon működő Szabad Híradót, de ekkora térségben támogatás hiányában az nem tudott sokáig működni. A sajtószabadság csorbítása ébresztett rá, hogy rendszerszintű változtatásra van szükség az önkormányzatnál. Azokkal a helyi fiatalokkal, akiknek nem tetszett az autokrata városvezetés megalakítottuk az Ifjúság a Fejlődő Albertirsáért Egyesületet.
Az IFA név választása egyébként szándékos, könnyen megjegyezhető a tehergépkocsi márka miatt.
Összességében az újságírói tevékenységem ellehetetlenítése sodort oda, hogy közéleti szerepet, politikai pályát válasszak. Ebben segítségemre van Fazekas László, aki 23 éve polgármester Albertirsán, hatalmas tapasztalattal, igazi baloldali ember, tőle rengeteget tanulok retorikai fogásoktól a közélet működéséig.
A civil szféra volt a pártpolitikusi pálya előszobája?
Az egyesülettel számtalan eseményt szerveztünk, mint például egy március 15-ei fáklyás felvonulást, ahol többek között a szabadságharcban résztvevő zsidókról is megemlékeztünk, ami nagy port kavart a szélsőjobboldaliak körében. Közéleti szereplők meghívásával kerekasztal-beszélgetéseket tartottunk, amelyeken az összes jelentős politikus megfordult, kivéve a fideszeseket, akik valamiért éppen akkor soha nem értek rá. Számos témakörben folytattunk diskurzust, szó volt az esélyegyenlőségről, szegregációról, mélyszegénységről és politikai kérdésekről, amihez le kellett küzdeni a civil szervezetekre jellemző apolitikus attitűdöt. Mi nem úgy értelmeztük a függetlenséget, hogy elzárkózunk az aktuálpolitikától vagy oldalaktól, hanem úgy, hogy mindenkit meghallgatunk. Az eltérő gondolkodásmód természetesen az egyesületen belül is megjelent, és az önkormányzati választások előtt a jobboldaliak kiléptek, majd megalakították a helyi Fidelitast.
Később az önkormányzati választásokra saját, „független” egyesületüket. Mondanom sem kell, hatalmas anyagi támogatással. Többmilliós rendezvényeket tudtak tartani a kampányban, színes szórólapokkal, kiadványokkal és professzionális online tartalmakkal.
Az önkormányzatban most hat-hat képviselője van a két tábornak, ami eléggé megnehezíti a működést.
Hogyan került a Párbeszédhez?
A legtöbb ellenzéki párt megkeresett, a DK, a Momentum, az LMP, MSZP és a Jobbik is. Sokáig úgy gondoltam, hogy függetlenként, civil szervezet színeiben is sok mindent el lehet érni, de ebben a politikai rendszerben ez szinte lehetetlen, a közéleti tevékenység erősen korlátozott, kimerül a szemétszedésben és a majálisok megszervezésében. Olyan pártot kellett választanom, amelyikkel tudok azonosulni, hasonlóak az értékeink, ahol a vállalt feladataimat el tudom látni, és a választott képviseleti tevékenységemet magasabb szintre tudom emelni.
Végzettsége alapján választhatott volna más polgári foglalkozást?
Gyermekotthonban dolgozok pszichológusként, így minden nap látom, hogy milyen életkörülmények között nevelkednek fel sokan. Külön öröm számomra, hogy a Párbeszéd politikusai közül többeket is, köztük Szabó Tímeát is foglalkoztat a gyermekvédelem. Ezt a területet mostanában igencsak magára hagyták.
Ezért mondta az Önről Szabó Tímea, hogy nemcsak tetterős, hanem a kemény helyzetekben is állja a sarat?
Mindig szeretem végigvinni azt, amit elképzelek, nem szoktam leállni. Ha szemetet szedünk, én vagyok az első, aki térdig gázol a patakba a hulladékért. Úgy gondolom, ha teljes erőbedobással teszem a dolgom, az szimpatikus azoknak is, akik még kevésbé ismernek.
Milyen karitatív munkát végez a térségben?
Úgy láttam, hogy elég sokan maradtak az út szélén, vesztették el a munkájukat, hiába mond mást a kormánypropaganda. Jóbarátommal, a helyi roma önkormányzat elnökével, Rácz Józseffel nagyon hasonlóan gondolkodunk, inkább a tettek emberei vagyunk, mint a szájtépésé.
Ahelyett, hogy pénzért rimánkodunk az amúgy is kifosztott testületben, inkább megpróbáljuk megoldani a problémákat saját erőnkből.
Van egy romos, bontásra ítélt ingatlanom Albertirsán, ami, ha lakhatásra nem is, de raktározásra tökéletesen alkalmas, ezt elneveztük Összefogás Házának, itt gyűjtjük és szortírozzuk az adományokat. Amikor kitört a járvány első hulláma, és a település egyik idősotthonában sokan megkapták a fertőzést, az intézménynek szinte semmilyen védőfelszerelése sem volt. A Párbeszéd a „Tenni Kell!” kampányában azonnal segített, maszkokkal fertőtlenítőszerekkel gumikesztyűkkel.
Azt is látni kell, hogy úgy terjed a mélyszegénység ebben a Pest-megyei régióban, hogy térdig járunk a nyomorban. A környező településeken számtalan szegregált övezet található.
Elkezdtük kiépíteni a kapcsolatot ezekkel az emberekkel, és ezt be is kellett mutatni, fel kellett hívni a lakosok figyelmét, hogy ez a jelenség létezik, sőt annyira meghatározó, hogy a hét minden napján szállítunk adományokat.
Ezek helyi adományok?
Kapacitásunk sajnos véges, egy régebbi teherautónk van, az ütött-kopott járgány édesapámé volt, de ezzel járjuk az országot. Javarészt lakossági felajánlásokat kapunk, de a cégek is beszállnak a jótékonykodásba, tehát van mit szétosztani. De valljuk be, ez szomorú, hiszen jobban örülnék, ha csak gyűlne az adomány, és nem volna rá ekkora szükség. Emellett egyéb dolgokban is segítünk a bajbajutottakon.
Most egy olyan családnak építünk kerítést, ahol a családfő rokkant lett, elveszítette egy balesetben a karját. Illetve egy másik ház felújítását is elvállaltuk. Itt annyira rossz a helyzet, hogy már attól is tartani lehet, a két kisgyermeket gyámság alá kell helyezni.
Ezt mindenképpen meg akarjuk akadályozni, hiszen szakmabeliként tudom, hogy bármennyire is rosszak a körülmények, a szerető szülőknél kell maradnia a kicsiknek. Ennél az ingatlannál ki kell alakítani a fürdőszobát, le kell festeni, és el kell különíteni egy gyerekszobát is.
A tavaly nyáron történt súlyos tűzesetnél az adományok mellett jogi segítséget is tudtak nyújtani egy rászoruló családnak. Hogyan?
A helyi elektromos tüzek károsultjainak is igyekszünk segíteni. Tavaly több komolyabb ilyen eset is történt. A leginkább érintett édesanya egy roppant erős nő, nagyon nehéz helyzetbe került. Korábban elvesztette a fiát, majd a házát, ami padlóig égett.
Az Összefogás Háza és a Párbeszéd adományai mellett Fazekas László polgármester ajánlott fel szociális bérlakást, így nem maradt egy napig sem fedél nélkül.
A szolgáltatókat nem érintette meg az ügy, irracionális, hétszázezres számlákat küldtek ki, amivel a hölgy nem tudott mit kezdeni. Ekkor fordultam Tordai Bencéhez, aki Parlament elé vitte az ügyet, és levelet írt a vagyonkezelésért felelős miniszternek. Az eset adta az ötletet az alapbiztosítás koncepciójának kidolgozásához, ami az ehhez hasonló esetekben segítséget adna azzal, biztonsági hálót nyújtana azoknak, akik nem tudják a piacon lévő lakásbiztosításokat fizetni.
Mondanom sem kell, hogy ezt az előterjesztést is elkaszálta a Fidesz. Ennél az esetnél megfogadtam magamnak, hogy ha már csak ennek az egy családnak tudok segíteni otthonra lelni, akkor azt mondom, megérte az összes munka, amit a közéletbe fektettem. Sajnos nem ez volt az egyetlen elektromos tűzeset a környéken, és azt vettem észre, amikor a sajtóhoz fordultunk komolyabban vették az ügyeket. Azóta nagyon gyakoriak a szolgáltató által bejelentett áramszünetek, mert folyamatosan zajlanak a hálózati karbantartások, felújítási munkák.
A fővárosból kiköltözők miatt a település összetétele megváltozott. Hogyan hat ez a közös ügyekre és a döntéshozatalra?
Albertirsa környékén is robbanásszerűen nőttek az ingatlanárak, mivel sokan költöztek ide a fővárosból. A folyamat környezetvédelmi problémát is okozott, hiszen korábban azt gondolta az önkormányzat, hogy hosszú távra megoldott a szennyvíztisztítás, ám pár év alatt kiderült, hogy kicsi a kapacitás, a szennyezett víz most is a Gerje-patakba ömlik.
Remélhetőleg a város kap állami támogatást arra, hogy ezt a súlyos problémát meg lehessen oldani, mert az elvonások miatt ezt önkormányzati szinten lehetetlen kezelni.
Mindenkinek vannak romantikus elképelései a vidéki életről, de az árnyoldalakat csak kevesen látják. Van különbség a fővárosból kiköltözők, és a helyi lakosok életfelfogása között, nem is kevés. A döntéshozatalnál viszont a beköltözők és a tősgyökeres lakosok érdekeit egyaránt figyelembe kell venni.
A munkagépek zaja, a kakaskukorékolás, vagy éppen az elégetett gaz miatt a feszültség általános, de sokaknál kiveri a biztosítékot a közutakra kerülő lótrágya is, amit a biciklis bácsi egyszerűen kikerül, a módosabb kiköltöző lakosnak viszont le kell kaparnia kocsijának sárhányójáról. Van elég tennivaló, a vasút sebesség és megbízhatóság tekintetében nem megfelelő, rengeteg fejlesztés kellene ahhoz, hogy elérjük legalább a közép-európai szintet. A települések közötti közlekedés sem megoldott, a munkahelyek közötti összeköttetések megoldásához zöld szemléletű strukturális átalakítások szükségesek.
A beköltözők igénylik a családi kirándulásokat, hozzájuk kell igazítani a kerékpárút-hálózatot, ami egyben környezetbarát is.
A városi gondolkodásmóddal együtt megjelent az igény a szelektív hulladékgyűjtésre, vagy a komposztálásra is. Adott a feladat, a döntéseinkkel élhető és fenntartható közösségé kell formálni mindenki számára.
Borítókép: Gér Mihály