Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén nyáron ismét hosszú időre lezárja az egyik budapesti fejpályaudvart a MÁV. Idén a Nyugati nem fogad vonatokat június 19-től egy egész hónapon keresztül, a vonatközlekedést ez idő alatt kritikán aluli módon szervezik, a vonatok egy része külvárosi állomásokon fordul, ráadásul pótlást sem biztosít a vasúttársaság. Az ingázók több átszállással, 10-40 perccel hosszabb utazási idővel, tömött buszokkal és villamosokkal fognak szembesülni, ezért a Közlekedő Tömeg Egyesület azt kéri a MÁV-tól, hogy a lezárásig hátralévő több mint egy hét alatt szervezze meg az autóbuszos pótlást és rásegítést – írja a Közlekedőtömeg.hu.

 
Az elmúlt években a vasúti utasok már megszokhatták, hogy a vasúttársaság nyáron jelentős korlátozást vezet be Budapesten: 2015-ben a Nyugatit, 2018-ban a Délit, 2019-ben a Keletit zárták be két hétre, miközben egyik állomáson sem történt olyan felújítás, ami a szolgáltatás színvonalát érdemben növelte volna.

Idén is erősen megkérdőjelezhető, hogy miért van szükség a teljes pályaudvar egyidejű lezárására, és miért nem lehet szakaszoltan, akár hosszabb idő alatt, több ütemben elvégezni a munkákat a vonatközlekedés csökkentett fenntartása mellett a nyári időszakban.

Látszólag a műszaki szempontok és a kivitelező kényelme messze felülírta az utasok igényeit, amely mind a lezárás tényéből, mind a kapcsolódó forgalmi rendből könnyen kiolvasható. Teszik ezt annak ellenére, hogy a járvány lecsengésével különösen fontos lenne az utasok megtartása és visszacsábítása, az egyéni autós közlekedésre való tömeges átpártolás megakadályozása.

Az utasokat érő hátrányok csökkentése érdekében a Közlekedő Tömeg Egyesület azt kéri a MÁV-tól, hogy indítsanak pótlóbuszokat Rákospalota-Újpest állomásról Újpest-központba és a Nyugati pályaudvarra, Rákosrendezőről az M1-es metró Mexikói úti végállomására és a Nyugati pályaudvarra, továbbá Rákosrendezőn alakítsanak ki ideiglenes peronokat, hogy a Vác felől érkező, Zugló felé tovább közlekedő vonatoknak ne kelljen kihagyniuk ezt a megállást. Mivel a nyári szünetben a BKK és a MÁV-val immár egy cégcsoportba tartozó Volánbusz járművei közül is kevesebb vesz részt forgalomban, mint tanítási időszakban, a vonatpótló járatok megrendelésének különösebb akadálya nincs.

Borítókép: Közlekedő Tömeg Egyesület