„Ha az ajánlásaink alapján nem hagynak fel azonnal a ‘Fertő Part fejlesztése’ nevű projekttel, az sértheti a világörökségi terület hitelességét és integritását, különös tekintettel befolyásolhatja annak Kiemelkedő Egyetemes Érték besorolását.”

Ez szerepel abban a levélben, melyet az UNESCO ICOMOS nevű nemzetközi szakmai civil szervezet elnöke, Mechtild Rössler írt Turóczy Lászlónak, Magyarország OECD és UNESCO nagykövetének és rajta keresztül a magyar állam illetékes szerveinek– írja a 444.hu.

A Fertő tó 2001 óta világörökségi helyszín. A terület természeti adottságai is különlegesek, ám a besorolásnál az itt megtalálható régészeti kincseket és az épített örökséget, az ember és a természet összefonódását is figyelembe vették, ezért kultúrtájként került fel a listára. Így az ICOMOS, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa illetékes a Fertőt illető világörökségi kérdésekben.

Hogy most az építkezés azonnali felfüggesztéséről és a különböző világörökségi besorolások veszélyeztetéséről írnak, az a projekt fontosságára utal. A magyar állam Fertőrákoson, a tó magyarországi szakaszának egyetlen olyan helyén, ahol strand kialakítása lehetséges, egy gigaberuházásba fogott.

Több, mint 30 milliárd forintból építenek a területre szállodát, ökocentrumot, sportközpontot, kikötőt, vendégházakat, kempinget és készül egy 880 férőhelyes parkoló is. Ehhez nemcsak a lerobbant szabadstrandot építik át, hanem mostanra elbontották az évtizedekig itt álló cölöpházakat is, méghozzá a tulajdonosaik saját költségére. A projektet a Miniszterelnökség alá tartozó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálja. A szálloda a tervek szerint állami tulajdonú lesz, annak üzemeltetését pedig bérbe adják majd, egyelőre nem tudni, kinek. Az építkezés már el is kezdődött az előkészítő munkákkal, a kivitelező Mészáros Lőrinc cége.

A Greenpeace Magyarország eközben a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságához fordult, arra kérve a testületet: vizsgálja felül korábbi, a Fertő tavi beruházással kapcsolatos döntését 2021. június 8-án tartandó következő ülésén. Mára ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a beruházás nem egyeztethető össze a Ramsari Egyezményben megfogalmazott bölcs hasznosítás elvével és korábbi véleményükkel ellentétben igenis súlyosan károsítaná az adott élőhelyet.

A beruházással a Very Important Planet ebben a cikkben foglalkozott.

Borítókép: Kun Zoltán