2011. május 29-én hunyt el akadémikus-jogtudós Mádl Ferenc, a rendszerváltás utáni Magyarország második köztársasági elnöki, aki 2000-től 2005-ig töltötte be a legmagasabb közjogi méltóság pozícióját. Halálának 10. évfordulója alkalmából nyitják meg A megjelenés és a gondolkodás eleganciája című Mádl Ferenc-emlékkiállítást.

Mádl Ferenc a Veszprém megyei Bánd községben született 1931. január 29-én. Mint az Index nagyszabású összeállításából kiderül, úttörő szerepe volt az európai közösség gazdasági jogának formálásában, hazai meghonosításában. Azt vallotta:

A kultúra a mindenkori kötőanyag, amely Európa részeit összeköti. Azt szoktam mondani: az különbözteti meg az európai kultúrát sok más kultúrától, s egyben az adja a hallatlan sokféleségét is, hogy minden nemzeti kultúrában benne vannak a speciális vonások, de születésétől kezdve benne vannak az európai jegyek is. Nincsen szó tehát arról, hogy a jövőben bármelyik ország kultúrája feloldódna egyfajta európaiságban. Ellenkezőleg, az európaiság előfeltétele az antikvitástól kezdve a zsidó-keresztény eszmekörön át máig az, hogy ez a sokszínűség fennmaradjon és kiteljesedjen.

1990. május 23-tól az Antall-kormányban tárca nélküli minisztereként tevékenykedett. 2000. június 6-án az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta. A jogtudós Mádl Ferenc úgy vélte:

A köztársasági elnök azt teheti – merthogy a konkrét kormányzati és más állami cselekvés a kormány és a többi politikai és társadalmi intézmény feladata –, hogy éberen tartja az ország lelkiismeretét a szegénység, különösen a romaszegénység leküzdésének és minden hátrányos helyzetű társadalmi réteg felemelkedésének halaszthatatlan történelmi szükségességére.

Köztársasági elnökként hat törvényt küldött vissza az Országgyűléshez (politikai vétó), míg ti­zenhárom indítványt az Alkot­mánybíróságnak címzett (alkotmányossági vétó). A tizenhárom alkotmánybírósági beadványból három az első Orbán-kormány időszakára esett.

Egyetértett Antall József egykori miniszterelnökkel, aki azt mondta: szerencsétlen dolog az embereket fölboncolni liberálissá, kereszténydemokratává, nemzetivé, mert ezek az értékek sokunkban szétválaszthatatlanul léteznek.

Kiemelt kép: Mádl Ferenc szobra Bándon. Forrás: Wikipedia Commons