A vállalat közleménye szerint a hazai élelmiszeriparban egyedülálló módon saját napelemparkot épített Újhartyánban a Cerbona, amely mostanra 9680 napelemével bőségesen megtermelte a székesfehérvári üzemének teljes éves áramfelhasználását. A cég további fenntarthatósági programokon dolgozik, amelyekkel termékei csomagolóanyagainak újrahasznosíthatóságát akarja 90 százalékosra emelni. 

Mint a közleményben olvasható: a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egész működésében, termékei gyártásban minél jobban érvényre juttassa a klímavédelmi és fenntarthatósági szempontokat. Ennek érdekében a két legfontosabb területen, az energia- és a csomaglóanyag-felhasználásban   fejlesztéseket valósított és valósít meg, amelyekkel más gyártóknak is ösztönzést adhat – mondta Mészáros Tamás ügyvezető igazgató.

A Cerbona Solar Park felépítése egyedülálló a hazai feldolgozóiparban, hiszen a gyártók napelemtelepítései jellemzően a telephelyükre korlátozódnak, és ezért legfeljebb a gyártáshoz felhasznált árammennyiség egy részének megtermelésére alkalmasak. A Cerbona ennél sokkal nagyobb lépést akart tenni a megújulóenergia-használatban, ezért székesfehérvári gyárától 100 kilométerre, Újhartyán mellett építette fel a 9680 napelemből álló saját Solar Parkját. Ezzel akkora energiakapacitást hozott létre, ami lényegesen több áram termelésére képes, mint amennyit a gyárában felhasznál.

A létesítményt 2020. május 22-én helyezték üzembe, így most vonható meg a beruházás energiamérlege. Eszerint a Cerbona évi 2,4 millió kWh áramfelhasználásának a másfélszeresét, 3,6 millió kWh energiát termelt egy év alatt a Solar Park. Mészáros Tamás szerint ezzel a Cerbona bebizonyította, hogy egy hazai élelmiszergyártó cég is képes saját beruházásból teljesen ellátni magát megújuló energiából származó árammal. Reméli, hogy a példájuk az élelmiszeriparban és más ágazatokban is követőkre talál.     

A Cerbona Solar Park éves termelése 1000 négyfős család áramellátására lenne elég, és 1,4 millió kiló széndioxid kibocsátását takarítja meg. A 9680 napelem együttes felülete 25 millió müzliszeletével egyenlő.

A Cerbona nemcsak gyártásának karbonlábnyomát csökkentette jelentős mértékben, hanem a fenntarthatóság másik kiemelten fontos területén, a csomagolóanyag felhasználásban is ehhez hasonló nagy ugrásra készül.

Az élelmiszeriparban az eddig használt csomagolóanyagok kiváltása nem egyszerű feladat, hiszen csak olyan megoldást választhatnak a gyártók, ami megfelel a szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak. A Cerbona teljes fólia csomagolóanyag felhasználásának már 2020-ban is több mint a fele újrahasznosítható műanyag volt már 2020-ban is, és azt az arányt 90 százalékra akarja emelni.

Az ambiciózus tervek megvalósításához szükséges fejlesztések már a célegyenesben vannak. Ennek eredményeként a csomagolóanyag-gyártókkal és a nyomdákkal együttműködve újabb termékcsoportoknál, elsősorban a müzliszeleteknél vezetnek be hamarosan nagyobb újrahasznosítási arányt lehetővé tevő megoldásokat. Az új csomagolóanyagok tesztelése már folyik, és az élelmiszerbiztonsági okokból szükséges próbatárolások után a boltokba kerülhetnek a termékek.

Kiemelt kép: Pixabay