Nagy-Britanniában hétfőtől nyithatnak ki az éttermek, a kocsmák és a pubok. Eddig csak a teraszokra lehetett kiülni. A nagy-britanniai éttermek csaknem tíz százaléka tönkrement, mióta a koronavírus-járvány tavaly tavasszal felütötte a fejét – olvasható két üzleti és szakmai tanácsadó cég közös felmérésében. Az AlixPartners és a CGA vasárnap bemutatott tanulmánya szerint így a hétfői teljes nyitás után a tavaly márciusinál számottevően kisebb számú étterem, bár és pub lesz felkereshető. Nagy-Britanniában hétfőtől az éttermek, a pubok és a bárok megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket, kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és a stadionok, ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás az országon belül.

A felmérés szerint a csődök az egyes kategóriákon belül az éttermeket érintették a legsúlyosabban: 4204 étterem végleg bezárt.

Ez azt jelenti, hogy tavaly március óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt. Az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azoknak az éttermeknek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, „hétköznapi” piaci szektorba tartoztak és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka – csaknem az ötödük – tönkrement.

A felmérés szerint az elsősorban szeszesital-forgalmazásra szakosodott nagy-britanniai vendéglátóhelyek – pubok, bárok – száma 61 ezer 229-ről 57 ezer 783-ra csökkent tavaly március óta, vagyis 5,6 százalékuk szűnt meg a járvány kezdete óta eltelt több mint egy évben.

A brit kormány nyitási menetrendjének előző, április 12-i időpontjában azok a vendéglátóhelyek nyithattak ki, amelyek szabadtéren – teraszokon, kerthelyiségekben – meg tudják oldani a felszolgálást.

Az AlixPartners és a CGA vasárnap ismertetett felmérése szerint azonban ezzel a nagy-britanniai vendéglátóhelyek nem egészen egyharmada – 32,9 százaléka – tudott élni, vagyis az éttermek, pubok több mint kétharmada továbbra sem nyithatott ki. A vendéglátószektor kilábalási folyamata így valójában csak a hétfőtől lehetővé váló teljes nyitás után kezdődhet – olvasható a tanulmányban. (MTI)

Borítókép: Flickr/Daxis