A közlekedés állandó zaja zavarja az énektanulásban a madárfiókákat és akadályozza az immunrendszerük működését is – állapították meg német kutatók.

„Eredményeink arra utalnak, hogy a fiatal énekesmadarak, csakúgy, mint a gyerekek, különösen ki vannak téve a zaj hatásainak, mert az egy kritikus fejlődési stádiumban befolyásolhatja a tanulásukat”

– mondta a seewieseni Max Planck Intézet nemzetközi projektjét vezető Henrik Brumm. A tudósok szerint az is lehetséges, hogy a közlekedési zaj a madarak énekének tartalmát is megváltoztathatja.

A madarak egymástól tanulják el az éneket, ezért a lárma miatt nő a hibák valószínűsége is. A vizsgálatban hím zebrapintyfiókáknak játszották le rendszeresen felnőtt hímek énekét. Az egyik csoport madárnak sűrű közlekedésű utca zaját is lejátszották mellé. A szakértők megállapították, hogy a zajos fészkekben növekvő állatok gyengébb immunreakcióval rendelkeztek.

Ráadásul késett a fiókák vokális fejlődése, és a megtanult ének kevésbé pontos volt. Már régóta folynak a zebrapintyek megfigyelései. 2019 őszén a szakértők bemutattak egy tanulmányt, amely szerint az utcazaj mellett felnövekvő fiókák kisebbek voltak, mint a nyugodalmas fészkelőhelyen élők. Bár később behozták a lemaradást, a hosszú távú következmények nem kizárhatók. Más vizsgálatok megállapították például, hogy a madarak hangosabban és a megszokottól eltérő időpontokban énekelnek, hogy elnyomják az utcai zajokat. (MTI)

Borítókép: Fotó: ID 7801503/Pixabay