A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban – írja a távirati iroda alapján az Index.

Nisimura Jaszutosi illetékes miniszter pénteken közölte, hogy a szigetország kormánya Hokkaido, Okajama és Hirosima prefektúrákban is szigorításokat vezet be május 31-ig.

A kabinet nemrég meghosszabbította a vészhelyzetet a játékoknak otthont adó Tokióban, és immár hat régióra kiterjesztette.

A pénteken bejelentett három tartományt illetően korábban csak a vészhelyzet egy enyhített verziójáról volt szó, de a szakértők keményebb fellépést javasoltak.

A vészhelyzet ugyanakkor nem jelent teljes lezárást: az éttermek és bárok nem forgalmazhatnak alkoholt, és csak 20 óráig tarthatnak nyitva. A lakosságot felszólították, hogy csak indokolt esetben hagyja el az otthonát, a vállalatoknak pedig lehetővé kell tenniük a távmunkát. A bevásárlóközpontok és mozik vagy zárva vannak, vagy csak korlátozott ideig lehetnek nyitva. A kulturális és sporteseményeken legfeljebb ötezer néző lehet jelen.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a pandémia miatt a japánok kétharmada nem szeretné, ha idén nyáron megrendeznék a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát. 300 ezren írták alá a múlt héten indított ellenző petíciót.

A lakosság beoltottságának aránya a szigetországban továbbra is rendkívül alacsony.

Külföldi nézők és külföldi önkéntesek nem utazhatnak az olimpiára, de ezek az intézkedések sem enyhítették a játékok megrendezése miatti aggodalmat országszerte. Az olimpia július 23-án kezdődik, és augusztus 8-ig tart.

Kiemelt kép: Pixabay