A kormány szerint május végére lehet meg az ötmillió beoltott, a korlátozások további enyhítéséről jövő héten döntenek.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arról beszélt, az oltások száma közelít a 4 és félmillióhoz.

A Miniszteterelnökséget vezető miniszter hozzátette, ma kezdődött a 16–18 évesek oltása, 96 ezren regisztráltak, keddig oltják őket. A 144 ezer megmaradt Pfizer vakcinát is felhasználják, erre az SMS-t kapók regisztrálhatnak.

Mint mondta, Pünkösd után lesz meg az ötmillió beoltott, így a jövő héten dönt a kormány a további enyhítésekről. Kiemelte, május 27-e éjféltől lehetőség van a lakodalmak megtartására, akkor is, ha nincs még 5 millió beoltott. Azzal indokolt, hogy a lakodalmakat szervezni kell, ezért szükség van arra, hogy már most bemondják a dátumot. A külföldön beoltott magyarok is fognak kapni védettségi igazolványt, az ezzel kapcsolatos eljárásrendet jövő héten hozzák nyilvánosságra.

A miniszer szerint fontos, hogy a WHO elismerte a Sinopharmot, ami a magyar döntést is igazolta. Itthon már a lakosság 56 százaléka be van oltva, ezzel továbbra is oltási Európa-bajnok lehet Magyarország, hamarosan meglesz a nyájimmunitás is.

Gulyás szerint az összes regisztráltat be lehetne oltani egy nap alatt, de a vakcinák közötti válogatás lassítja a tempót. A tárcavezető szerint nő a védettség, a halálozások száma csökken a fertőzésszámmal együtt, de a kormány azt kéri, mindenki tartsa magát a szabályokhoz.

Gulyás szerint Magyarország két hónappal előbb éri el azt a védettségi szintet, amit Európa csak később fog, a szolgáltatásokat védettségi igazolvánnyal lehet majd igénybe venni, ezt követően szűnhet meg a korlátozások nagy része.

A bértámogatásról azt mondta, hogy kifizetésük folyamatos, eddig 30 ezer vállalkozás munkavállalója kérte a támogatást, május 31-ig azonban még lehet kérelmeket benyújtani, nekik is folyósítani fogják.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette, gyerektáborokat is rendeznek nyáron, ezeket június elsejétől lehet megtartani. Hozzátette, hogy készült egy telefonos védettségi applikáció, amivel igazolni lehet, hogy valaki megkapta az oltást. Ezt hamarosan élesítik.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd