Az ENSZ egészségügyi szervezetének hétfői genfi sajtótájékoztatóján Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi vezetője közölte, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok. A kutatások első eredményei szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a variánsra – írja az Index.hu.

Az új változat az egyik – de korántsem az egyetlen – ok, amely megmagyarázza a járvány felgyorsulását Indiában, ahol a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a negyedmilliót. Ráadásul sok szakértő szerint a hivatalos adatok jóval alacsonyabbak a ténylegeseknél. A statisztikákban nem szereplő áldozatok elsősorban a nagyvárosokon kívül, a falvakban hunytak el, ahol kevés a kórház és nem készítenek naprakész listákat.

A WHO adatai szerint eközben az új fertőzöttek száma több térségben, így Európában és az amerikai kontinensen is csökkenőben van, Dél- és Délkelet-Ázsiában viszont továbbra is meredeken felfelé ível a járványgörbe. A világban a múlt héten több mint 5,4 millió koronavírus-fertőzöttet és közel 90 ezer, a vírus okozta Covid-19-betegséggel kapcsolatos halálesetet jelentettek.

Borítókép: Pixabay/TheDigitalArtist