Béres András egyedüli zöld jelöltként indul az ellenzéki előválasztáson a Pilis-Dunakanyar választókerületében. A Párbeszéd elnökségi tagja, Óbuda alpolgármestere a Római parton tervezett mobilgát elleni küzdelemben döbbent rá, hogy a siker érdekében mennyire fontos a széles körű civil és politikai összefogás megteremtése.

Régóta küzd a természetes Duna part megőrzéséért, a nevét legtöbben Római part ügye miatt ismerték meg. Mit tanult ebből a sikerből?

Amikor 12 évvel ezelőtt képviselő lettem Óbudán, én voltam az egyetlen a 23 tagú testületből, aki ellenezte, hogy megépüljön a partmenti mobilgát, miközben mindenki másnak az volt a meglátása, hogy ez az egyetlen megoldás az árvízvédelemre. Aztán lassan kiderült, hogy egy olyan beruházásról volt szó, ami teljesen elpusztította volna a négy kilométer hosszú természetközeli Duna-partot.

Egy tizenöt méteres sávban kellett volna mindent ledózerólni, egy fa sem maradhatott volna.

Négy népszavazási kezdeményezéssel éltem, hogy ezt a természetkárosító, árvízvédelmi szempontból is aggályos és veszélyes megoldást ne valósítsák meg, de ennek ellenére a Fidesz kitartott a terv mellett. Már ott tartottunk, hogy indultak volna a láncfűrészek, amikor az utolsó kezdeményezés átment, így három napunk maradt arra, hogy kialakítsuk a széles körű összefogást.

A Római parton erős a civil élet, sokan küzdenek a természeti értékek megőrzéséért, így számos szervezetet sikerült az aláírásgyűjtés mellé állítani.

Kilencpárti sajtótájékoztatót tartottunk, ahol mindenki bejelentette, hogy támogatja a terület megmentését, majd nagy erőkkel kezdtük meg az aláírásgyűjtést. Az eredmény ismert, a Tarlós István vezette főváros megijedt, napokon belül összehívták a közgyűlést és levették a napirendről a Római part elpusztítását.

Élőlánc. Fotó: VIP

Azt tanultam ebből, hogy csak akkor lehet a Fidesz ellen sikereket elérni, ha széles körű civil és politikai összefogást hozunk össze. Szükség van a helyiek tiltakozásra, és arra is, hogy az összes politikai eszközt felhasználjuk. Ez a kettő együtt akkora kritikus tömeg, ami elegendő a természeti értékeink megmentéséhez. Nagyon szomorú, hogy a kormány ellen kell küzdeni azért, hogy Magyarország jövőjét megőrizzük.

Ezek szerint ez a probléma megoldódott?

Korántsem. Nagy kihívás előtt állunk, hiszen harminc évig nem volt semmilyen koncepciója a döntéshozóknak a Római partról. Elindult az ország egyik legnagyobb közösségi tervezése majdnem 5000 ember megkérdezésével, az összes érintett ingatlantulajdonost, sportegyesületet és vendéglátóst is bevontuk. Kezd körvonalazódni az emberek számára, hogy a partot továbbra is természetközeli állapotban akarják megtartani, de az eddiginél rendezettebb formában. Támogatják a vízi sportélet fejlesztését, a pihenő és a kulturális funkciót.

Dokumentálva. Fotó: VIP

Az előválasztáson Pest 3-as körzetében indul, ez a Pilis-Dunakanyar területe. A környéken finoman szólva nem ismeretlenek a környezetvédelmi problémák.

Az egyik a Lupa tó mellé épített parkoló ügye, ahol gyanús gyorsasággal adta ki a kormányhivatal az engedélyeket az ezer autó elhelyezésére alkalmas területre. Elsősorban azért aggályos, mert alatta van az a vízbázis, ahonnan a környező települések többsége az ivóvizet kapja, a gépkocsikból kifolyó olaj pedig beszennyezheti azt. Nem lehet tudni, hogy elegendő szigetelőanyagot raktak-e le a kivitelezés során, a helyi civilek tiltakoztak is a beruházás ellen, ami ennek ellenére megvalósult.

Budakalászon a Lenfonónál egy nagyon komoly talajszennyezést talált az önkormányzat, ez egy régi ügy, de 2019-ig a fideszes vezetés nem nagyon foglalkozott vele. Miután egy civil egyesület nyerte az önkormányzati választásokat, elég gyorsan megtörténtek a vizsgálatok, amelyek alapján kiderült, hogy számos rákkeltő anyagot tartalmaz a föld.

Itt is fenyeget az a veszély, hogy a talajvizet szennyezés éri. A mérések azt mutatják, ez még egyelőre nem történt meg, de nagyon fontos lenne a mielőbbi kármentesítés. Írásbeli kérdéssel fordultunk az illetékes miniszterhez, mert a budakalászi önkormányzat biztosan nem tudja megfinanszírozni rekultivációt, reméljük történni fog előrelépés. Ez a talajszennyezés hasonló a szentendrei volt PEVDI területén lévő rendkívül súlyos szennyezéshez, melynek a kármentesítésére legalább már ígéretet tett a kormány, és éppen ezért nem hagyhatjuk, hogy a körzet más szennyezéseinél ne álljon helyt a magyar állam.

Van még egy komoly ügy, ami részben környezetvédelmi, részben az állami vagyon kimentéséről szól. Közismert, hogy a Parlament elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi az állami tulajdonú ingatlanok magánalapítványokba történő kijátszását.

A rejtett privatizáció során nagyon értékes ingatlanokat adnak át nulla forintért, ráadásul az állam előre le is mondott a későbbi elővásárlási jogáról, így bármikor el lehet adni az ingatlanokat bagóért egy havernak. Így járt az Annavölgyi Honvédségi Üdülő is, ami Szentendre egyik utolsó összefüggő zöld területe.

Ugyancsak magánosították a Lajos-forrás melletti turistaházat, a körülötte fekvő telkekkel együtt. Felháborító, hiszen egy Natura 2000-es területről van szó, amely elveszítette közvagyon jellegét. Ezt sem hagyjuk annyiban, lakossági ellenállást szervezünk, petíciót indítunk és az Alkotmánybíróságon is megtámadjuk az elfogadott törvényt.

A Lajos-forrásnál. Fotó: VIP

Milyen általános problémákkal találkozott, amelyek az egész körzetet érintik?

A Pilis –Dunakanyar egy gyönyörű hely, nem csoda, hogy sokan szeretnének itt élni. A térség alapvető problémája az, hogy gyakorlatilag megtelt. Úgy gondolom, le kellene állítani az átminősítéseket, építési területnek csak azt kellene nyilvánítani, amit helyi népszavazással is megerősítenek. A népesség növekedését nem követte megfelelő infrastruktúra-fejlesztés, állandóak a közlekedési dugók, és a tömegközlekedés sem ad mindenhol megfelelő alternatívát. A közművek állapota is nagyon rossz, sok helyen csatornázási problémák vannak. Pilisborosjenőn például nem bírja a szennyvíztelep a terhelést, gyakori az áramkimaradás a körzetben, tehát van mit fejleszteni.

Az elmúlt időszakból hiányzott a komplex gondolkodás, miközben Budapest is egyre élhetetlenebbé vált, az agglomerációban sincs megfelelő infrastruktúra ennyi ember számára.

Amíg a közlekedésben, az egészségügyben és az oktatásban nem történnek meg bizonyos beruházások, addig lassítani kéne a további kiköltözést.

Mi a legsürgetőbb feladat?

Elsődleges lenne a tömegközlekedés fejlesztése, melynek gyorsnak kényelmesnek, olcsónak és könnyebben megközelíthetőnek kell lennie, hogy azt válasszák az emberek. A másik nagy probléma, hogy nincs befejezve az MO-ás körgyűrű, ami így nem tudja ellátni a funkcióját. Ráadásul, ha megépül az M0 északi szakasza, melynek végénél a 10-es út nem tudja kezelni a növekvő forgalmat, az hatalmas közlekedési káoszt okoz majd Pilisvörösváron, Üröm és Pilisborosjenő környékén.

Zöldpárti politikusként nem az autópálya építésében látom a jövőt.  Azonban ez akkor is az ország egyik legnagyobb közlekedési problémája, amit úgy kell megoldani, hogy a természeti értékeket is megőrizzük, és a környék lakosságának is megfeleljen.

Ezért csak a lakosság és az önkormányzatok bevonásával szabad döntést hozni. Ha alagutat kell fúrni ahhoz, hogy hosszú távra megoldjuk a régió közlekedését, akkor arra kell költeni, és nem stadionokra.

Csapatmunka. Fotó: Gallov Adrienne

A jelenlegi vezetés nem látja ezeket a problémákat?

Azt már a kormánypártiak is látják, hogy annyira magára hagyták a körzetet, és a fideszes Hadházy Sándor annyira nem tesz semmit, hogy ők sem merik újraindítani. Ha valamit kérdeznek tőle, azzal hárítja el a válaszadást, hogy már nem ő az illetékes, ami eléggé visszás, hiszen megkapja a fizetését és bejár a Parlamentbe. Azért tudjuk, hogy nincs két Fidesz, minden képviselőjük, mindent megszavaz, amit elé raknak, ezért egy új és szerintem zöld képviselőre van szüksége a körzetnek.

Az önkormányzatok anyagi helyzete nem nevezhető rózsásnak. Mit ígérnek?

Az önkormányzatokat gyakorlatilag kifosztotta a Fidesz, elvették a gépjárműadót, ami jelentős érvágás mind a 17 településnek, az iparűzési adó felének elvétele csak Szentendrének 468 millió forintos kiesést jelent évente. Ezek után a Fidesz választókerületi elnökének van képe végiglátogatni ezeket az önkormányzatokat, és minden felhatalmazás nélkül arról tárgyalni, hogy milyen feltételekkel ad esetleg vissza valamit. Nem tárgyalni kellene, hanem visszaadni az önkormányzatoktól igazságtalanul elvett minden pénzt, mert ebből finanszírozzák a helyi közszolgáltatásokat.

Szentendrei kövek. Fotó: VIP

Miért kezdett el politizálni?

Az első Orbán-kormány idején a cégem kárára történt egy hatósági tévedés, aminek következtében ellenem is eljárás indítottak. Adminisztratív szabálytalansággal gyanúsítottak, ennek következtében 20 éve ártatlanul előzetes letartóztatásba kerültem pár hétre. Ennyi idő kellett a hatóságnak, hogy belássa a tévedését. Én tisztáztam magam az alaptalan gyanúsítások alól, viszont akkor jöttem rá, hogy nagyon komoly teendők vannak Magyarországon.

Egy olyan rendszer, ahol következmények nélkül ártatlan embereket meg lehet hurcolni, számomra nem vállalható, a jogállamiság helyzetén mindenképpen változtatni kell.

Emlékezzünk arra is, hogy a második Orbán – kormány idején, amikor a Parlamentet vontuk blokád alá 2011 decemberében, akkor több százunk ellen indult büntetőeljárás személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt, ami szintén teljesen alaptalan volt. Ezért nem szimpatikus nekem, ha vezető politikusok hiú ábrándokkal hitegetnek a villámgyors felcsúti perről.

Hiszek a jogállamiságban, és az is helyénvaló, hogy kormányváltás esetén el kell indítani azokat a büntetőeljárásokat, amelyeket Polt Péter és a kormány eddig eltussolt, de törvényesen kell ítélkezni és nem statáriálisan.

A másik motivációm az, hogy nemsokára háromgyerekes apuka leszek, és szeretném, ha utódaink élhető világban nőnének fel, ahol vannak zöldterületek, be lehet lélegezni a levegőt, és nincsenek szeméthegyek. Az látható, hogy ehhez kormányt kell váltani, mert a Fidesz a nyereség fejében bármilyen természetpusztításra képes. Az is fontos, hogy a mai fejlettségünk mellett nem hagyhatunk senkit éhezni, vagy az utcán élni, olyan szociális rendszerre van szükség, ahol mindenkinek biztosított legalább a minimális életminőség. A 21. században erre az alapjövedelem lehet a megoldás, ami megtérülő befektetés, hiszen óriási a társadalmi költsége annak, ha sokan élnek embertelen körülmények között.

Az ellenzéki összefogást mennyire tartja konszenzusképesnek?

Szerencsére az ellenzék nem homogén, ahogyan az ország sem az, és ez így helyes. Rengeteg érdeket kell ütköztetni ahhoz, hogy olyan döntések születhessenek, ami a többségnek jó. Éppen ezért rossz a Fidesz kormányzás, ahol minden ellenérvet lesöpörnek az asztalról, és csak az valósul meg, ami a vezető hobbijának vagy szeszélyének megfelelő. Egy hatpárti kormányban lehet, hogy sokkal többet vitatkozunk, de jobb döntéseket is hozunk.

Szabó Tímeával. Fotó: VIP

Hogy látja az esélyeit?

Miután a Párbeszéd 2013 óta azért harcol, hogy legyenek előválasztások, és Karácsony Gergely mutatta be, hogy a valóságban is működik, nagy megtiszteltetés és kihívás, hogy a párt jelöltjeként indulhatok a szentendrei körzetben az előválasztáson.

Az ellenzéki választókat megtanítottuk arra az utóbbi években, hogy Fidesz leváltása érdekében együtt kell működni. Olyan jelöltekre is le kell adni a voksot, akik nem annyira szimpatikusak.

Az előválasztás előnye, hogy itt nem lehet „rosszul szavazni”, bátran lehet támogatni a legszimpatikusabb jelöltet, mert ez nem csökkenti, épp ellenkezőleg, növeli a Fidesz legyőzésének esélyét.

A körzetemben én vagyok az egyedüli zöld jelölt, ami a Dunakanyarban fontos érv, hiszen innen indult tulajdonképpen Bős-Nagymarosi vízlépcső történetével a hazai környezetvédelmi mozgalom. Tizenkét éve vagyok a politikában, van tapasztalatom abban, hogy a különböző érdekeket hogyan kell összehangolni. Ez egy olyan körzet, ahol a győzelemhez meg kell nyerni a baloldali és a kormányból kiábrándult polgári szavazókat is. Optimista vagyok, az eddigi előválasztások azt mutatják, hogy nem elsősorban a pártlogó, hanem a jelölt rátermettsége dönt.

Az országos változással kapcsolatban is bizakodó vagyok. Már Orbán Viktor elkezdte beárazni a bukását, a kormány már a látszatra sem ad. Miközben a világ 200 országa közül lakosságarányosan nálunk hunytak el a legtöbben a járványban, még van képük a Covidon is nyerészkedni. Amíg százezrek vesztik el a munkájukat, hatalmas pénzeket tesznek zsebre fedőcégeken keresztül a túlárazott vakcinák és lélegeztetőgépek beszerzésén.

Gőzerővel folyik a jövőnk ellopása, nemcsak a fákat vágják ki, az államadósság még sosem volt akkora mértékű, mint most. Alapítványokba teszik azt, ami eddig közvagyon volt.

Ráadásul számos olyan gigaprojektet erőltetnek ránk, amikre nincs szükség, de az árát a következő kormánynak, és a gyermekeinknek kell megfizetniük. Orbán Viktor összecsomagolt, ha már így tett, segítsünk neki távozni.

A kampány, a munka mellett jut ideje szórakozásra is?

Lassan háromgyerekes apukaként meg kell becsülni a szabadidőt. A nagyon eleven kétéves kisfiam folyamatos testmozgási lehetőséget biztosít. Emellett amikor a járványhelyzet megengedi, igyekszem hetente fallabdázni. A barátaimat gyakran a fárasztó szóvicceimmel „szórakoztatom”, most épp egy olyan keresztrejtvényen dolgozom, ahol minden válasz egy szójáték. Nagyon szeretem a kvízjátékokat is, már több tévés vetélkedőn részt vettem, egy éve szerepeltem a Honfoglaló több fordulójában is.