Évente negyedmillió lakás felújítására, és 30-35 ezer építésére van esély középtávon, rövidtávon viszont súlyosbodó probléma az építőiparban a késedelmes fizetések térnyerése, és a jelentős építőanyagár robbanás – írja Vg.hu.

Egyre több a késve fizető megrendelő, az építőipari vállalkozások beszámolói szerint a koronavírus-járvány időszakában érezhetően romlott a fizetési fegyelem, szerződéses határidőre jogos követeléseik 92 százalékához jutnak hozzá. Mindez abból a felmérésből derül ki, amelyet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége a COVID-19 építési piacra gyakorolt hatásáról.

A piaci szereplők válaszai alapján megfogalmazott prognózis szerint év végére elérheti akár a 360 milliárd forintot a késedelmes fizetések összértéke, amennyiben a jelenlegi ütemben nő azok volumene, ráadásul a kintlévőségek mintegy fele várhatóan bekerül a lánctartozások körébe is, azaz 180-200 milliárd forint, válhat kisebb-nagyobb részben soha meg nem térülő lánctartozássá.

Határidőcsúszások különösen az épületépítéseknél, azon belül is elsősorban a lakásépítéseknél és irodaberuházásoknál figyelhetők meg, amelyek kivitelezése összetett, több szakma és élőmunka együttes teljesítését igényli.

A járványhelyzet nem csak számos létesítmény kivitelezési idejét növeli, hanem a megvalósítási költségeket is, az előirányzatok csak ez év elejéig voltak tarthatók, Idén áprilistól a kivitelezők jelentős építőanyagár emelkedéseket tapasztalnak, elsődlegesen az acélipari termékeknél, a szigetelőanyagoknál és a különböző ragasztóknál. A megkérdezett vállalkozások közül a közepes- és nagy cégek elkezdték keresni az olcsóbb, alternatív beszerzési irányokat, de sok folyamatban lévő, nagy átfutási idejű beruházásnál várhatóan szükségessé válik a szerződéses összegek módosítása.

A járványhelyzet a vállalkozások nagy többségénél megakasztotta a folyamatos szerződéskötési gyakorlatot.

Továbbra is jellemző a kivárás az előkészített magánprojektek elindításánál. Az állami és önkormányzati beruházások előkészítése a múlt évben már lelassult állapotában van. Mindeközben a 2021. év első félévére várt közösségi építési beruházási ajánlatkérések, szerződéskötések nagyságrendje elmarad a várakozásoktól.

Borítókép: Pixabay/ MichaelGaida