Felháborodást váltott ki, hogy a New York-i rendőrség (NYPD) robotkutyát kezdett használni, ezért a szervezet szerződést bontott a Digidog gyártójával.

A BBC beszámolója alapján írt MTI-cikk szerint az NYPD tavaly óta teszteli a Boston Dynamics egyik robotkutyáját. Azt remélték, a távirányítós készülék segít „életeket menteni, az embereket és a rendőröket megvédeni”. A Digidog bevetése azonban az ellenkező hatást váltotta ki, különösen olyan időkben, amikor az amerikai rendőrség tevékenységét sok kritika éri. Egy felvételt, amelyen a robotkutyát túszejtési helyzetben és állami lakások körüli járőrözéskor használták, rengetegen néztek meg az interneten.

Ellenzői szerint a Digidog azt jelképezi, milyen agresszívvá válhatnak a rendőrök, ha szegény csoportokkal van dolguk.

Másokat a Digidog a Fekete tükör című sorozat egy epizódjára emlékeztetett, amelyben a társadalom összeomlása után az emberek vad négylábú robotok elől próbálnak elmenekülni.

Az NYPD közölte, hogy az eredetileg augusztusig tartó – állítólag 94 ezer dollárról (28 millió forint) szóló – szerződést már áprilisban felbontották. A város polgármestere, Bill de Blasio „örült, hogy a Digidogot visszavonták” – közölte egy szóvivője. „Ijesztő, elidegenítő, rossz üzenetet közvetít a New York-iaknak” – tette hozzá.

Kiemelt kép: Flickr