Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát –  mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12-15 éves korosztályra – írja a Növekedés.hu.

Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így már június elején beadhatják az első oltásokat – mondta Ugur Sahin.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől a 12-15 éves korosztályban.

Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják. Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, hogy júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd