Világszerte köztudott már, hogy április 22. a Föld napja, egy nagyon fontos bolygóé, amelynek sorsa honlapunk központi témája. A több mint fél évszázada Amerikában alapított, itthon a rendszerváltás óta megtartott napon rendre a kiemelt események közé tartoznak a faültetések, hiszen az emberiség és az élővilág túlélésének kulcsa az erdők telepítése, megmentése. Ebből az alkalomból a legszebb magyar erdőkből válogatottunk, nyugattól keletig, északtól délig.

Vétyemi-ősbükkös

Kezdjük a nyugati határvidéken. Legszebb erdeink közül a Lenti közelében fekvő Vétyemi-ősbükkös az, ahol jó eséllyel senkivel nem találkozunk. A nevében is szerethető Tormafölde falu büszkesége az ősbükkös, ahol a fák elképesztő magasságig nőnek. Ahogy alattuk állva az ég felé tekintünk, mintha a természet gótikus katedrálisában lennénk. A közel 200 éves fák immár 40 méteresek és több mint 40 éve természetvédelmi területen állnak, így évitzedeken át megóvták őket a fakitermeléstől.

Cuha-völgy

Második helyszínünk jóval ismertebb, de megunhatatlan úticél a Bakony szívében. A Cuha-patak völgye többek között annak köszönheti a hírnevét, hogy benne fut hazánk talán legszebb vasútvonala, hidakon és alagutakon keresztül. A vonatnál is jobban járunk, ha gyalogolunk egyet a szurdokvölgyben, Porva-Csesznek mesebeli vasútállomásának környékén, a szurdokokkal teli Bakony legvadregényesebb táján.

Gaja-szurdok

Az ország nagy részéről, illetve Budapestről sokkal könnyebben megközelíthető a Bakony keleti peremén található Gaja-szurdok, ami a családbarát romantikus erdők kategóriája. Gyerekekkel egyetlen napba is könnyedén belefér, hogy ide látogassunk. Hamar az erdő mélyén találhatjuk magunkat. Bodajk felől egy pihentető séta során is felfedezhetjük a sziklaüreget vagy éppen Sobri Jóska barlangját.

Nagy-Gerecse

Míg a fentieket elsősorban a fák, az erdő, a táj szépségéért érdemes leginkább felkeresni, a Tardostól keletre a Nagy-Gerecse oldalában futó kéktúra ezen szakaszán az állatvilág is rendkívül gazdag, köszönhetően annak, hogy szinte érintetlen ez a vidék, Budapest felől meg kell kerülni érte a hegység nagy részét. Kis szerencsével a fákon szaladgáló mókusokra lelünk, ugyannakkor a vaddisznók sem ritkák errefelé. Megszámlálhatlanul sok szarvas, őz otthona e táj.

Pilisi Parkerdő

Egy ilyen összeállításból nem hagyhattuk ki a Pilisi Parkerdőt, amelynek megannyi vonzerejét a tavasz kezdetén többféle képpen bemutattuk, először is az Apátkúti-völgyben készített videónkon. Az erdő legszebb keresztmetszetét akkor látjuk, ha biciklivel átszeljük a Pilist és a Visegrádi-hegységet Pilisszentlászlón keresztül. A meredek hegyoldalak mentén szinte bárhol érdemes legalább néhány percre megállni a zöld megannyi árnyalatáért és az összefüggő erdőkért.

Normafa

Mi újat lehet még mondani róla? Nemrég honlapunkon Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője úgy mutatta be az e védett, de mégsem igazán óvott erdőt, amilyennek még soha sem láttuk.

„A Normafa azért értékes terület, mert Budapest környékén itt megmaradt a természetes erdő, de csak egy keskeny sávban.

Nagy a változatosság, a fiatal fák együtt élnek öreg, kétszáz éves társaikkal, minden korosztály megtalálható. Látunk bükköt, tölgyet, gyertyánt, különleges az erdő szerkezete, az egész országban kiemelt minőséget jelent” – avatta be olvasóinkat a hely mélyebb szépségébe a Normafa Természetesen Koalíció szakértőjeként.

A Börzsöny nyugati pereme

Az egyik legszebb magyar falunak számító Nagybörzsönybe az igényesebb kiránduló, túrázó réteg érkezik, hiszen meg kell kerülni érte az egész hegységet. Megéri azonban, különösen a településről észak-keletre majd északra vezető túraút kedvéért, amelyen végül erdővel borított, ritkán felkeresett gerincen találjuk magunkat a Magyar-hegy után. A Csarna-völgy fölött járunk, több helyről a kilátás is gyönyörű keletre, a Börzsöny legmagasabb vonulataira.

Galyatetőtől nyugatra

Felettébb népszerű kiránydulóhely hétvégente a Mátra teteje, ezzel együtt minden lépés élmény, ha Galyatetőről elindulunk Mátraszentlászlóra. Hol a mindig más arcát mutató erdőért, hol a kilátásért érdemes lassan haladni a könnyű túraúton. A Mátra északi oldala bukkan ki újra meg újra az út során, amelynek végén Mátraszentlászlón akár biciklit is kölcsönözhetünk.

Jávorkút

A Bükk számtalan szép erdejét felsoroló ajánlások gyakran kihagyják Bethlen István minisztelnök egyik kedvenc helyét, a Bükk-fensíkon található Jávorkutat. A Garadna-völgyből egy keményebb kerékpáros túra során is felküzdik magukat ide néhánya, és akár tovább is tekerhetnek az autósok elől lezárt vidékre. Hol bükkerdőket, hol juharerdőket találunk errefelé, utóbbiakról kapta Jávorkút a nevét. Összefüggő lombjaik a tisztásról nézve sűrű erdőt képeznek.

Gemenc

A magyarországi erdők királya elrejti magát a tömegturizmus elől már azzal is, hogy a legnépszerűbb úticéloktól messze található. Errefelé szinte csak Baja barátságos lakói járnak.

Gemenc igazi szépségének megismeréséhez viszont leginkább egy ladikra, kajakra vagy kenura van szükség.

A Duna kisebb-nagyobb járataiban, holtágaiban kalandozva lehet felfedezni Közép-Európa legnagyobb ártéri erdejét, amely tavasztól a nyár végéig fekete gólyák lakhelye is. Erről a csodáról az alábbi hosszabb természetfilmet is érdemes végignézni, minden pillanata tökéketes:

Kiemelt kép: Pixabay