A Párbeszéd azt javasolja, hogy visszamenőlegesen, idén január 1-jétől emeljék minimum százezer forintra azoknak a gyermekeknek az árvaellátását, akiknek valamelyik aktív korú szülője a koronavírus-járványban halt meg.

A párt frakcióvezető-helyettese szerdai, online sajtótájékoztatóján az MTI összefoglalója alapján azt mondta, hogy az ügyben határozati javaslatot nyújtottak be, amivel a kormány egy „ritka, de pozitív” kezdeményezését vinnék tovább. Tordai Bence hozzátette, egyszeri, ötszázezer forintos kegyeleti támogatást is biztosítanának azon családok számára, akik a koronavírus miatt veszítették el valamelyik tagjukat.

Az ellenzéki politikus arról is beszélt, hogy az álláskeresési járadék összegének maximumát a duplájára, az igénybevétel idejét pedig kilenc hónapra emelnék.


A képviselő kérte, hogy töröljék el az „egészségügyi ellátást szigorító” intézkedéseket és vezessék be a válságkezelő alapjövedelmet. A közmunkásbért a minimálbér szintjére kell emelni, miközben újranyitási támogatást kell biztosítani a bolt- és üzlettulajdonosoknak – sorolta.

Biztos megélhetést mindenkinek – A Párbeszéd válságkezelési javaslataiTordai Bence online sajtótájékoztatója#Párbeszéd

Közzétette: Párbeszéd Magyarországért – 2021. április 21., szerda

Javasolta, hogy a bértámogatás mértékét visszamenőlegesen növeljék kilencven százalékra, és a bértámogatás mintájára biztosítsanak jövedelemtámogatást az önfoglalkoztató vállalkozók számára. Ennek mértéke szintén kilencven százalék, maximális havi összege pedig 250 ezer forint lenne – mondta Tordai Bence. Mint leszögezte:

A Párbeszéd szerint az önkormányzatokat kompenzálni kell a kieső bevételeik és a megnövekedett kiadásaik miatt.

Arra is kitért, hogy százszázalékos táppénzt javasolnak mindazoknak, akik akár a koronavírus, akár más betegség miatt esnek ki a munkából. Egyúttal távolléti díjat indítványozott azon szülők számára, akik azért maradnak ki a munkából, mert nem engedik iskolába vagy óvodába a gyermekeiket.

Kiemelt kép: Pixabay