A járványügyi szabályok és korlátozások módosítása több szempontból is indokolt volt –mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette, a kijárási korlátozás módosítására és kitolására a tavaszi időszak miatt volt indokolt, részben pedig azért, mert az üzlethelyiségek területalapú korlátozása miatt azoknak hosszabb nyitvatartási időt kellett biztosítani.

A politikus szerint március 8-a óta a beoltottak számát két és félszeresére tudták növelni, ez a szám áprilisban reményeik szerint 4 millió fölé emelkedhet.

Azt Gulyás nem mondta, hogy ez a szám csak ez első oltást megkapott emberekre vonatkozik. Hozzátette, az újraindítás következő lépéseiről 3 millió beoltottnál fog dönteni a kormány. Mint mondta, ez várakozásaik szerint 5-6 napon belül lehetséges lesz. Arról sem beszélt a miniszter, hogy az első oltás nem elég a védettséghez, ahhoz a másodikra is szükség van, és több hétnek kell eltelni az után is, ahhoz, hogy meglegyen az immunitás.

Szerinte a fertőzöttségi számok alapján túl lehetünk a harmadik hullám csúcsán. Szerinte áprilisban a teraszokra már ki lehet majd ülni, főleg ha így halad tovább az oltási program.

Közölte, sportrendezvényeket biztos, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni, ez igaz lesz a júniusi foci-eb-re is. De a miniszter szerint addigra hazánk már abban a helyzetben lesz, hogy mindenki be lesz oltva és a járvány már mögöttünk lesz.

Az április 19-i iskolanyitással kapcsolatban arról beszélt, hogy a nekik szóló oltási programon kívül korábban már 34 ezer tanár megkapta az oltást, a programon belül pedig már 66 ezer.

Mint mondta, a sajtóban sorra jelennek meg az iskolák nyitásának elhalasztásáról szóló hírek a nem megfelelő védettség miatt, ez valójában nincsen tervben.

Tanulmányok alapján Pfizer készítménye az első oltása után 80 százalékos védettséget biztosít, ezt a második tovább növeli, ezért arra kérik a pedagógusokat, legyenek tekintettel a szülőkre. Nekik ugyanis rendkívüli megterhelést jelent az iskolák zárva tartása.

Hozzátette, a kormány úgy látja jónak, ha teljes április hónapra megkapják az arra jogosultak a bértámogatást, hiába bizonyos üzletek és szolgáltatások köre megnyithatott április 7-ével. A szállodáknak és a vendéglátósoknak is jár a támogatás, amíg ki nem nyitnak.

Borítókép: Pixabay