A kormány mától feloldotta a korlátozások egy részét. A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozott álláspontja, hogy a korlátozások feloldásának jelenleg egészségügyi, járványügyi alapon nyugvó szakmai indoka nincs – közölte a szervezet a Facebook-oldalán.

Hozzátették, a nyitás megkezdését korainak tartják, változatlanul nem a jelenlegi oltottsági szintet, hanem a járványadatok javulását és az ellátórendszer terhelésének csökkenését tekintik a nyitás feltételének.

„A rendelkezésre álló adatok alapján tegnap csúcsot döntött a koronavírusban elhunytak száma, a lélegeztetőgépen lévők száma magas szinten stagnál, sajnos egyre több a kórházi ellátásra szoruló beteg. Jelen ismereteink szerint a járvány harmadik hullámának – jó esetben is – a platóját értük el. A koronavírus elleni oltás csak a második oltást követő 7. nap után nyújt járványügyi szempontból is megnyugtató, bizonyítottan magas szintű védettséget. Minden ennél korábbi időpontban csak részleges védettség áll fenn, ami lehetővé teszi a fertőzés terjedését és hamis biztonságérzetet nyújt” – közölték.

Miközben a boltok hosszabb nyitvatartását, így a vásárlók időben, valamint térben való jobb elosztását jó iránynak tartják, az egyéb szolgáltatások és főként az oktatási intézmények nyitását határozottan korainak ítélik meg.

Kérik a lakosságot, hogy – függetlenül attól, hogy számos szolgáltatás újra elérhető – ne változtassanak eddigi szokásaikon, továbbra is a lehető legszükségesebb esetben menjenek csak boltba, publikus helyekre, tartsák a távolságot, hordják a maszkot és ne látogassák ismerőseiket, rokonaikat.

„Fokozottan tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat, mert a súlyos áldozatokat követelő harmadik hullámon még egyáltalán nem vagyunk túl” – zárul a kamara közleménye.

Borítókép:

Budapest, 2020. december 10. A koronavírusos betegek kezelésére használt, Remdesivir nevű gyógyszert szívja fel fecskendőbe egy védőfelszerelést viselő orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent János Kórházban 2020. december 9-én.
MTI/Balogh Zoltán